Hosszú interjút adott Benkő Tibor magyar vezérkari főnök a kormánypárti Magyar Időknek. Mint mondta, szombat óta a magyar honvédség megerősítette objektumai védelmét, illetve utcai járőrszolgálatot is ellát, elsősorban olyan helyeken, ahol tömegek jelenléte várható vagy jellemző, hozzátéve, hogy a honvédség nem kapott többletfeladatokat Paks környékén..

A vezérkari főnök elárulta, hogy a közhiedelemmel és a pletykákkal ellentétben a katonák éleslőszerekkel járőröznek.

Benkő Tibor úgy ítélte meg, hogy a tömeges bevándorlás

veszélyezteti a biztonságunkat és a kultúránkat is,

ugyanakkor hozzátette:

Önmagában a migráció nem jelentene terrorveszélyt, ha a bevándorlók törvényes úton próbálnának eljutni Európába. De itt olyan népvándorlás történik, amely során tömegével juthattak át emberek a határokon mindenféle ellenőrzés nélkül. Ezért számos személy juthatott be rossz szándékkal Európába, akár az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet ügynökeként.

A vezérkari főnök Szíria problémáját "átfogó, szárazföldi művelettel" oldaná meg,

a megfelelő erőkkel, hogy lépésről lépésre fel lehessen számolni a terrorista sejteket, központokat, gócpontokat.

Benkő Tibor végül arról is beszámolt, hogy a délszláv térségből, illetve a Baltikumból is érdeklődnek a magyar műszaki határzár megoldásai iránt.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Főlökött
"átfogó, szárazföldi művelettel" - mely igen magas áldozatszámmal járna.

Nem véletlen, hogy az oroszok, amcsi is kihagyta a bemasírozást. Megoldják a levegőből, személyes összecsapás nélkül.
Igaz, még így is volt, amikor lepuffantottak egy harci helikoptert.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Freewolf
@egyember: Kérlek, hogy próbáld elvenni a nőjüket és a hasisukat! Aztán nézd meg ki az undorító!
És ne vesd össze ezt a bűnbandát a magyar menekültekkel!
Toby
Jól van kis Benkő ! Te is szerepeltél egy kicsit a főgenyó oldalán, elvégre neki köszönheted az ismeretlenség homályának, hamvas testedről történő lesöprését !
Főlökött
@Yoda69: Nem olyan egyszerű az, hogy 'csak' úgy beflangálunk rendet tenni.

Kemény utcai harcok, házról - házra. Színesíti mindezt a fanatikus géppisztolyos banda felbukkanása akárhol, illetve a számtalan pokolgép - bomba - taposóakna, föld-levegő rakéta, stb. stb. stb.
Úgy leszednék Őket, mint a kacsákat egy vadászaton. Azért is zárkóznak el, a szárazföldi műveletektől. Nem véletlenül.
Volt már amcsinak ilyen jellegű konfrontációja, ha jól emlékszem, 70-80%-a nem élte túl, vagy sebesült lett. Volt is mit tanulniuk az esetből.
Ízelítő arról, mi is lenne, tessék : " valós történelmi eseményeket feldolgozó, két Oscar díjat nyert "Sólyom végveszélyben" (Black Hawk Down) című amerikai film". Nagy vonalakban megmutatja a fanatizmusukat és azt, hogy egy önelégült csapatnak, nem kell-kellene az ellenfelüket lenézni, ledegradálni, mert lehet, hogy az szerényen is, de kifújja az orrukat rendesen.
Szóval mégha szét is bombázzák őket, akkor is meggondolandó oda szárazföldi csapatok bemasírozása, mert nagy-nagy emberáldozatot követelne.
Főlökött
@emerencia: Az még nem merült fel, hogy hadkötelezettség elöl menekülnek el ? Igaz sok mindent lehet olvasni a neten, abból a térségből igen sok kiképzett katona is flangál, mindenfelé. Pl.: Iraki - vagy Öbölháború során, igen sok kiképzett harcos ment-menekült el mindenfelé, állt be más szervezetekhez, a szomszédos országokban.
Napi használati tárgyuk a fegyver. Érdekes térség, kiszámíthatatlan emberekkel, ténykedésekkel és fanatizmussal kombinálva.
Ezek közül mennyi jött ide az EU.-ba, ki tudja..., de mint a Párizs-i események kapcsán tapasztalható, jónéhányan vannak sajnos.
Yoda69
@Főlökött: Nem irtam hogy egyszeru menet lesz. De vegso soron, ha valoban fel akarjak szamolni az IS-t, akkor elkerulhetetlen. Gondolom meg jo ideig csak bombazni fognak, amig a hadero 70-80% elpusztitjak legi uton.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.