Az MSZP szerint nem annyira olcsó az állam működése, mint ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök ígérte. Mesterházy Attila, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az írásbeli kérdéseire adott minisztériumi válaszokból kiderül, hogy 159 politikai tanácsadó dolgozik a tárcáknak. Az ő bértömegük havonta mintegy 100 millió forint, ami 630 ezer forintos átlagfizetést jelent – tette hozzá, emlékeztetve, ma Magyarországon 243 ezer forint az átlagkereset.

Az ellenzéki képviselő kifogásolta, hogy a válaszokban egyik miniszter sem nevesítette a tanácsadókat, még a szakmai tanácsadókat és a főtanácsadókat sem, miközben a kinevezésüket közlik a Hivatalos Értesítőben. Jelezte, újabb 29 kérdést nyújtott be a minisztériumoknak, hogy mondják meg, kik ezek a "titkos" tanácsadók.

Rogánék már a kérdést sem értették

Mesterházy Attila azt mondta, Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke nem is értette a kérdést, és csak a sajtónak bocsátotta rendelkezésre a kért adatokat. A miniszter lehetővé tette a betekintést a szerződésekbe, amellyel élt is.

Közlése szerint hét szerződést nézett meg, majd felsorolta a tanácsadók nevét és elmondta azt is, hogy az ő bérükre havonta összesen 4,4 millió forintot költenek.

Az MSZP-s képviselő közölte azt is, hogy korábbi kérdéseire az is kiderült, 21 miniszteri biztos és megbízott dolgozik a tárcáknál.

Évi 1,5 milliárd forint az adófizetőktől

Úgy összegzett: éves szinten 1,5 milliárd forintba kerül az adófizetőknek a politikai tanácsadók, miniszteri biztosok és megbízottak fizetése, ehhez jön még a százas nagyságrendet elérő miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári kar.

Írásbeli kérdésre arról is beszámoltak a minisztériumok, hogy a miniszter, az államtitkárok és helyettes államtitkárok kaptak-e vissza nem térítendő uniós támogatást – folytatta. Elmondta, az igazságügyi és a külügyi tárca nem válaszolt, Lázár János pedig nem értette a kérdést, de az eddigi adatokból kiderült, hogy a Belügyminisztériumban egy ember, a Földművelésügyi Minisztériumban 2 ember kapott ilyen támogatást.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
"Takarékoséknál" az lenne a csoda, ha egy percig nem hazudnának ! Mocskos bűnöző csürhe !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@Mirabilis: Helyes meglátás. Némi fideSS-járatlansággal. Ebben a pártban ugyanis a szakértelem bolsevista trükk, államtitkár viszont csak pártkatona, vagy családtag lehet.
Desischado
De a minimálbérre, a gyereke éhezésének felszámolására, az egészségügyre nincs pénz, ugye? Mocsok féreg, here, tolvaj banda!
Lepényleső
Nem ennyibe kerülnek,ennyiről van sejtésünk.
solidedge
A tanácsadók fizetése csak az egyik veszteség. Ha megfogadják tanácsaikat az ennek a sokszorosa lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.