A kormány a béremelésnél elfejeltette a tanárokat, így most jobban megéri doktorandusznak lenni, mint adjunktusnak. Felháborodott levelet tettek közzé az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanárai, mert kihagyták őket a felsőoktatási béremelésekből, ami hatalmas aránytalanságokat szült az egyetemen. A Népszabadságban megjelent kiáltványhoz eddig 274 oktató csatlakozott a Karról. A levél elején rögtön leszögezik, hogy annak örülnek, hogy „a doktori képzésre járó hallgatók ösztöndíja az első két évben havonta 140. 000 forintra, a második két évben havonta 180. 000 forintra emelkedne.” Ezt támogatják is. Azt viszont végtelenül méltánytalannak tartják, hogy ezzel „a hallgatói ösztöndíjak és az oktatói bérek között így kiáltó aránytalanság jön létre.”

Forrás: 444.hu
Feltöltő: pbalage
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nem is olyan rossz a helyzet, a doktoranduszok is jobban teljesítenek. Az egyetemi tanárok meg mehetnek mosogatni Londonba, vagy favágónak Kanadába.
pbalage
@justhpeter: legalább megtanítják a favágókat az E=emcénégyzetre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.