A Blikk információja szerint a ValóVilág-nyertes másfél héttel ezelőtt az 51-es főúton hajtott Érsekcsanád és Baja között autójával, amikor belecsúszott egy közúti ellenőrzésbe.

Mivel zavart volt a viselkedése, okmányainak ellenőrzése után kiszállították az autójából, és megkérték a rendőrök, hogy pakolja ki a zsebeit, majd megmotozták.

Rengeteg drogot találtak Aureliónál

A lap információja szerint a ValóVilág-nyertestől alufóliába csomagolt fehér por került elő, autójának átkutatása során pedig egy tárolórekeszbe rejtve még több kábítószergyanús dolgot találtak.

Az ilyen ügyekben szokásos protokollt követve kiszálltak a kollégák a férfi otthonába is, és házkutatást tartottak. Ott is találtak kábítószergyanús anyagokat. Egy önzáros zacskóban fehér port és három másik zacskóban zöld növényi származékot. A lakás tüzetes átvizsgálása során találtunk egy feltételezhetően kábítószerrel szennyezett digitális mérleget is, amelyet a drog mérésére használhattak

– mondta a Blikknek a rendőrség egyik illetékese.

A kapitányságon előállított Aurelión zavart viselkedése miatt elvégeztek egy kábítószeres gyorstesztet is, amely kimutatta, hogy fogyasztott drogot. Ezt követően orvoshoz vitték, hogy elvégezzék rajta a szokásos vér- és vizeletvizsgálatot.

Rengeteg drogot találtak Aureliónál

Aureliót nem tartóztatták le, kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene büntetőeljárást a bajai rendőrök.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Be kell varrni a börtönbe és ahogy Ganxta Zoli mondta: "Isten hozott nálunk, öcsém. Ez a való világ." és nem az amit egye csatornák tákolnak nekünk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vadnarancs
@papa.49: Pedig ahogy elnézem a képet nagy sztár lenne a böriben! Mindenki babája! :)
papa.49
@vadnarancs: A kanik felpróbálnák az új játékszert, olyan öregasszonyosan fingana utána)))))))
varirmag
Drogosan vezetett !!! Ez az alak,/akárki legyen/ egy gyilkos jelölt.
KERKA
Fogalmam sincs, hogy ki ez a szépfiú, de biztosan valamelyik gané kultúrműsor díjnyertese.
A nevéből ítélve a Dzsenniferek és Eszmeraldák rajongtak érte.
Atha
Mostantól majd a baranyai Rómeók fognak majd rajongani érte.
Hangos púzásra többet nem lesz gondja.
christike
Nem roma , az apja olasz , egy normális rendes családban nevelkedett, az átlagtól jóval magasabb életszinvonalon. Nincs kétségem , hogy max felfügg. lesz, , Ő csak egy kishal , úgyhogy vagy énekel , v. egyéb . Börtönt majdnem kizártnak tartom . Ahol született, élt, onnan vannak bent egypáran , nyilván a zsaruk pontos infot kapnak-és kaptak kit-kiket kell figyelni , de ha már igyvan akkor a 'nagyokat " is bevarrhatnák . Semmi nem bizonyított még , úgyhogy én nem innék arra , hogy ebből komoly dolog lesz. / tényeket irtam le , nem védem ,ha terjesztette, azt ,hogy ki mit fogyaszt magánügy, hogy miért kerül a koporsóba. Ő csak egy a sok közül .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.