A miniszterelnök szerint nyugaton savanyú a szőlő. A migránskérdésben pedig az igazmondást nem szabad átengedni a radikálisoknak. Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorának volt vendége, ahol a következő témákról volt szó: Paks II. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Paks II. miatt. Orbán Viktor szerint a kormány nem tehet mást, mint megy tovább a megvalósítás felé. Az miniszterelnök szerint az olcsó áram feltétele, hogy Paks működjön, a mostani kifutó blokkok helyett új blokkok kellenek. Orbán szerint Európában nem tendereztettek atomerőművet, Finnországban sem. Szerinte lehet kettős mércéről is beszélni akár, de ő nem puffogna, hanem inkább belátja, hogy hatalmas összegről van szó − a rendszerváltás óta beruházásra ekkora pénzt nem költött még az ország −, ráadásul olyan technológiáról van szó, amellyel sok nyugati állam rendelkezik, ezért inkább így foglalta össze, mi az, amit a paksi bővítés támadásában látni érdemes: "Ahol hús van, ott...

Forrás: index.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
"Ahol hús van ott légy is van" - mondta Orbán. Ő csak tudja.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Az ország a nép a hús ti meg szívjátok a vérünk,hogy inkább a gázcsapot szívnátok meg))))))))
Tényfeltáró
@nyanya001: Ahol hús van, ott hülye-gyerek is van.
pbalage
bár én úgy tudom, hogy a szart jobban szeretik a legyek, ezt a húsos sztorit is elhiszem a fidesznek, mert ők mindig csak az igazat mondják az alternatív valóság megszerzésének érdekében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.