A trafikok már nem vásárolhatnak közvetlenül a dohánygyáraktól árut, ezért vetettek szemet más portékájára – írja a hvg.hu.

A hét közepén lépett életbe az a törvény, amely kimondja, hogy a trafikok csak a Országos Dohányboltellátó Kft.-n (ODBE) keresztül juthatnak dohányáruhoz. A gondot az okozza, hogy a ­piac két legnagyobb szereplője, a Philip Morris (PM) és az Imperial nem kötött szerződést az ODBE-vel.

A Philip Morris gyártja a közkedvelt Marlboro, Bond és L&M márkákat, az Imperial pedig a Davidoffot, a Gauloises-t és a Westet.

Egymás készletein marakodnak a trafikosok

A trafikosok becslése szerint a két gyártó termékei adták eddig a forgalmuk több mint felét. A trafikosok mellett, akik jelentős bevételkiesést szenvednek majd el, a vásárlók is nagyon feszültek lesznek, ha a karácsony előtti hetekben sem jutnak hozzá a márkáikhoz.

Egy trafikos korábban azt nyilatkozta, legutóbb a szokásosnál egy héttel többre elegendő készletet szerzett be, ennél többet megfelelő méretű raktár híján nem is tudna tárolni. Becslése szerint ez a készlet november 25-ig elég, utána nem tudja, mit fog majd adni a vevőknek.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Semmi vész majd hozza a hazugovics a nyekernyikovoktól a jó ,,MAHORKÁT,,)))))))))
verum
Egyék meg egymást, egyik trafikost sem sajnálom. Ebül szerzett jószág...
papa.49
Semmi vész majd hozza a hazugovics a nyekernyikovoktól a jó ,,MAHORKÁT,,)))))))))
vadnarancs
@verum: Ne a trafikosokat sajnáld, hanem azokat, akik nem jutnak hozzá kedvelt márkájukhoz. A függősége miatt vesz mást, tehát a trafikos és az ellátó nem szenved hiányt, csak az, aki más márkát kénytelen szívni, mint előtte megszokhatta 10-20-30-40 évig!
verum
@vadnarancs: - megértem és sajnálom.
Azonban a vezír nagy szabadságharca lassan újra visszahozza azt a világot, amikor sok hiánycikk lesz, amit majd csak a gyűlölt és megvetett nyugati kapitalistáktól lehet beszerezni.
A nagy komcsizása mellett szépen, lassan, suba alatt visszahozza mindazt, ami a régi rendszerben rossz volt, de a régi rendszer előnyei nélkül.
Toby
Trafik "nyertesek" ! Szerződést kell kötni a cigicsempészekkel !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.