Különleges esemény lesz ma a Békés megyei Mezőhegyesen. Gyakorlatilag a teljes demokratikus ellenzék közös demonstrációt tart a "fideszes földlopások" ellen, ráadásul a rendezvény fő szervezője a Demokratikus Koalíció. Arra pedig még sosem volt példa, hogy LMP-s politikus Gyurcsány Ferenccel állt volna egy színpadra.

Úgy tűnik, hogy az állami földek gyanús szétosztása egy zászló alá hozta az ellenzéket. A 230 éves mezőhegyesi ménesbirtok is végveszélybe kerül. A mai tüntetés felhívása szerint az ott dolgozók a kótyavetye miatt mindenüket elveszthetik.

Felszólal Mitykó Zsolt Mezőhegyes polgármestere, Kovács Sándor Ménesgazda Zrt. Üzemi Tanácsának elnöke, Tordai Bence (PM), Sallai R. Benedek (LMP), Szigetvári Viktor (Együtt), Gőgös Zoltán (MSZP), Gyurcsány Ferenc (DK).

Utoljára ilyen közös demonstráció a tavaly tavaszi választás előtt volt, de az LMP akkor még nem vett részt a nagygyűlésen.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@amaramaistanna: "... akkor elköszönök ettől a hírportáltól,..."

Na, akkor gyerünk, köszönj el !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
amaramaistanna
Nem Gyurcsány hozta össze, csak rájuk akaszkodott szokása szerint... Ezért garantált a sikertelenség... Ha a Propeller tovább fényezi csúsztatásokkal ezt a nímandot, akkor elköszönök ettől a hírportáltól, amely sajnos más téren is elkezdett "blikkesedni"... tudom ,ez csak nekem számít ... Propellert nem érdekli... :(
Toby
@amaramaistanna: "... akkor elköszönök ettől a hírportáltól,..."

Na, akkor gyerünk, köszönj el !
zöldszem
@amaramaistanna: kepkezelo.com/images/a1xdwqbi6uj44361oelp.gif
Gondolod a "fenyegetésed" miatt fekete gyászkeretben jelenik majd meg a képernyőn a Proreller hírek? Gyászkeretben félévig, ki lesz írva...amaramaistanna nem kommentelése miatt könnyes szemmel gyászolunk...-:)))
Pá pá...kepkezelo.com/images/5cd2apcb79gcd9iprg59.gif
Szókrakész
Mezőhegyes
Mezőhegyes címere
Mezőhegyes címere
Közigazgatás
Ország Magyarország
Régió Dél-Alföld
Megye Békés
Járás Mezőkovácsházai
Jogállás város
Polgármester Mitykó Zsolt
Irányítószám 5820
Körzethívószám 68
Testvértelepülései
▼ kinyitLista
Népesség
Teljes népesség 5339 fő (2015. jan. 1.)[1] +/-
Népsűrűség 34,09 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 155,44 km²
Időzóna CET, UTC+1

Lakosság 5339 fő

Hú de összehozta!
Miért nem a Parlament elé szervez valamit?
karma1
@amaramaistanna: Na, most aztan nem ertem, mi a problemad... Lehet szemely szerint utalnod Gyurcsanyt, a Propellert, az Oregistent, mindenkit - beleertve engem is -, de arra kivancsi lennek, hogy megis, ki mas moge allhattak volna ossze az ellenzekiek? Van meg egy olyan karizmatikus egyeniseg, mint Gyurcsany?

Es ha mar ennyire utalod ot, egyetlenegy dolgot nem tagadhasz le, mert az igy igaz: orban a vilagon senkitol es semmitol nem fel, kizarolag Gyurcsanytol! Tehat ez az utolso lehetoseg, hogy a patinas mezohegyesi allami gazdasagot ne romboljak le, ne zullesszek el, ez most csak Gyurcsanytol es az o tovabbi lepesetol fugg!

Igaz, ez csak az en velemenyem, de az, hogy ez mar nem az elso nepellenes cselekmenye orbannak, az is biztos. Kishantos, a Hortobagy, ott is a szurkemarha allomany tonkretetele, a lipicai menes kiarusitasa,... Mondd, mi kell meg ahhoz, hogy valaki jol v@lagbarugja oket? meszaros parlagfuvet "termel", nem hiszem, hogy a mukormos kis holgyecske kapalgatna a foldjen, stb...
verum
@amaramaistanna: - eggyel több a bűnlajstroma Gyurcsánynak, arról is ő tehet, hogy nem csíped a Propellert. ;-)
JAJMÁR
@amaramaistanna: 10:16 Ez komolytalan, gondold át még. Ha elköszönsz, nem írod le itt, hogy nem tetszik neked a Gyurcsány, meg ahogy a Propi fényezi... Feladod egy jogodat, de persze, jogod van hozzá -:D
hetöndöe
@amaramaistanna: Isten veled,senkinek sem fogsz hiányozni.
karma1
A francba, elfelejtettem: mar a Propi is Gyurcsany kottajabol jatszik,... ugye, ezert nem kellunk mi meg a Propi Neked,@amaramaistanna: ?...:o)))
karma1
@Szókrakész: Mi tortent? Kinek van mumpsza? EZ most hogy jon ide?...
zöldszem
@Szókrakész: Talán ezért választották Mezőhegyest!
"Már Mária Terézia is lovakat tenyésztett itt, most pedig Európa egyik vetőmagközpontja Mezőhegyes. A terület privatizációja a választások óta zavarja a kormányt, a körzet fideszes képviselője szerint most sem megnyugtató a helyzet. Csakhogy a pályázatokkal darabjaira hullhat az óriási egybefüggő terület, akkor pedig vége a sikertörténetnek számító vetőmagtermesztésnek is."
Egyébkén Rogán szervezett anno tanyaprogramot Budapestre.
kitartas.net/2013/11/08/a-tanyaprogram-legfobb-gyoztese-az-v-kerulet
Gondolom az elnyerte a tetszésedet!
Peller Anikó
@rámapista: érdekes, hogy így összezártak miattad a többiek, mégiscsak te lehetsz a leghülyébb?
nemkati
@Szókrakész: Azért, mert Budapesten volt már a földmutyi ellen tüntetés, pár száz résztvevővel, a budapestieket nem érinti a földtörvény, azaz érinti, csak nem fogják föl. Nem lehet a fővárosra nyomni minden megmozdulást. Én remélem, Mezőhegyesre többen elmennek. Bár, a kormányt ez ugyanúgy nem fogja érdekelni, mintha a Parlament előtt tüntetnének. Itt már csak egy országos felháborodás segít.

Gyurcsány képes arra, amire senki más: összehozni az ellenzéket. Már csak az kéne, hogy összeszedni az összes disznóságot, és az összes ellen az összes megyeszékhelyen, vagy vidéki nagyvárosban országos tüntetéseket szervezni. Ez rengeteg munka és rengeteg pénz, és sajnos az ellenzéknek nincs ennyi pénze. Pedig szerintem ez vezetne egyedül a megoldáshoz: eltakarítani ezt a szemét bandát innen. Vagy legalább felnyitni az emberek szemét, hogy 2018-ban, sem soha többet nem szabad ezeket mégegyszer megválasztani. Ezekkel egyet lehet tenni: kőkeményen elszámoltatni minden aljasságukkal!
nemkati
@Peller Anikó: Nem ő, de van egy tippem, hogy ki. :P
verőce21
Erről a mutyiföldosztásról írogatok már jó ideje. Ellenzem a kormánynak ezt a tevékenységét. Sajnos el kellett kezdődnie, hogy felkerüljön a Propi cikkei közé, pedig minden híresztelések ellenére olvassák a kormányzati hivatalokban is. Több dolog is tesztelésre került itt, amit éppen az ide írogatók és szimpatizánsok állítottak le. (pl. csak az internetadót említem)

De ez a földárverés, harmad-negyedáron mindennek a teteje, mert minden más visszacsinálható. Ráadásul az utolsó pillanatban a külföldieknek is lehetősége van földet venni. Mezőgazdász végzettséget két hét alatt mindenki szerezhet az interneten, egy 3-400 ezer Ft-os házat pedig bárhol lehet vásárolni a vidékmagyarországon, ami 20 km-en belül esik. A "szigorú" feltételek kijátszhatók, így örök értékek vesznek el az országban!
dr. prédikátor
Teljesen magam alatt vagyoK!!!Ez az amaramaistanna@ kilép a propeller közösségéből!!!Gyászba borul az ország! Kéretik az állami zászlót félárbócra engedni és 3 napos országos gyászt elrendelni!!!Minden propisnak kötelező a tenyérnyi széles gyász szalag hordása egy hónapig!!!
Isten veled amaramaistanna!!!
verőce21
@dr. prédikátor: (11:38) A hülyeséged "i" betűjén ez volt a pont!
Szókrakész
@nemkati: "Ezekkel egyet lehet tenni: kőkeményen elszámoltatni minden aljasságukkal"

Ezt remélem az összes politikusra(jobb, bal, közép,...) és sleppjére érted!
JAJMÁR
@Peller Anikó: 11:05 Dehogy! Végy egy tükröt...
JAJMÁR
Sajnos nem lesz eredménye ennek az összefogásnak se, az emberek tehetetlennek érzik magukat, és nem állnak mögéjük most se!
Persze ettől még szólni kel, és fel kell lépni, ahogy minden herdálás és rombolás ellen is!
vadnarancs
@Szókrakész: Mezőhegyes lakossága kb 5300-al több, mint amennyi ember kivonult a vezíredhez Nyíregyházán és Szombathelyen ÖSSZESEN! Kikeressem neked a két város összlakosságát, vagy lapítasz inkább egy kicsit? :)
vadnarancs
@verőce21: Mint az összes többi mutyi, amit szeretett pártod eddig csinált. Mi a véleményed a mangalicáról, a kisvasútról, a stadionépítgetésekről, a trafikmutyiról, az eus pénzek lenyúlásáról, farkasflóriról, szíjjÁrtó mesés gazdagodásáról, belvárosi ingatlanmutyikról, stb stb?
vadnarancs
@Peller Anikó: Rajongód vagyok. Savazásod már-már tömény kénsav méretű! :)
dr. prédikátor
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
verőce21
@dr. prédikátor: Azt hiszed, ezzel összehoztál valakiket is, a földmutyi ellen?
Szókrakész
@vadnarancs: Engem egyik se hat meg, de kösd le magad, ne unatkozz!
Hajrá!
Lássuk az eredményt!
vadnarancs
@Szókrakész: Akkor Mezőhegyes miért is érdekelt? Te kis hazudós! :) Vagy nem megy az összeadás-kivonás? Mit is várhattam el egy narancshályogostól! :)
verőce21
@vadnarancs: (12:07) Olvass vissza mindig!
vadnarancs
@verőce21: Akkor a többit miért nem ítéled el? A Trafikmutyit, a gátlástalan lopást, gazdagodást?
Szókrakész
@vadnarancs: Látom, te már meg is válaszoltad a saját kérdéseidet.
Akkor miért engem zaklatsz és szennyezed az étert?
vadnarancs
@Szókrakész: Tőled szerettük volna hallani, te nagytudású! :) Mezőhegyes böki a csőröd, mikor az MTI legprofibb képretusálói sem tudtak olyan képeket montázsolni, ahol Orbánt tömegek vennék körül 2 megyeszékhelyen is! Aztán törölni kellett, mert a birka nyájnak nem szabad negatív dolgokat mondani, mutatni, még a végén felébrednek a tündérország álmából!
Szókrakész
"Engem egyik se hat meg, de kösd le magad, ne unatkozz!"

Ennek melyik része nem érthető számodra.Írd meg!
Segítek, ahol tudok.
Mint a jó úttörő.
nemkati
@Szókrakész: ma, 11:47 Miből gondolod, hogy nem az összes politikusra gondoltam? Liberális vagyok, toleráns, de az igazságot és a jogot tisztelem mindenek előtt. Nem csak azoktól várok el becsületességet, akik nem osztják a nézetemet, hanem mindenkitől. A magukat fiatal demokratáknak tartól már elszámoltak az ellenfeleikkel, igaz, hatalmas bűnöket nem találtak. A saját égbekiáltó bűneikkel nem fognak elszámolni. Majd akkor megteszik ezt azok, akik elkergetik őket.
vukkocska
@amaramaistanna: (10.16) Nagyon rosszul tudod, vagy szándékosan hazudsz. Ha nem tudod az előkészítés fázisait, akkor ne írj hülyeséget. Ég veled. Máshol. Jobb ha el is mész innen.
Vizual
Olvasom már a 300 Ft.. vízit díjat is vissza sírják a fizetős eü. helyett ! Alakul ez...
világlátó
Talán nem is baj, ha néhány elvakult elköszön ettől az oldaltól Béke velük !
Ami a hírt illeti. Aki normális magyar állampolgár, ha vette a fáradságot és utánajárt a Mezőhegyesi Ménesbirtok és vele Mezőhegyes város eddigi történetének, attól elvárható lehet, hogy azt mondja, EZT MÁR NEM !!! Minden a klientúra EU-s pénzzel való kistafírozására megy, de meddig még? Hát nem látjátok hogy ezeknek már semmi sem elég?
Amúgy örülök már ennek a kis hírkezdeménynek is, mert az első lépést nagyon nehéz megtenni. Most megtették. Aki pedig még mindig a fidesz drog hatása alatt van, tényleg jobb ha elhúz a hűbérurai lába mellé és várjon az " ül !! " vezényszóra. Ma Mezőhegyes miatt, holnap egy másik nemzeti kincsünk elrablása miatt, holnapután egy újabb csibészség ellen lesz képes és hajlandó a mai szétzilált ellenzéki csoportosulás összefogni. Talán még beszélgetnek is egy kicsit egymással. Talán még az is megtörténhet, hogy kezet fognak egymással a feljelentő és a sukorói feljelentett, uram bocsá még az is megtörténhet, hogy Gőgös Zoltán, Hiller István belátják, le kell szállni a képzeletbeli magas lóról és korrekt együttműködést kell kialakítani a többiekkel. Még az is megtörténhet Karácsonyi ajándékként, hogy néhány tisztességes, a kivezető utat kereső fideszes képviselő is elkezd odafigyelni erre az egymást felfedező érdekcsoportra. Mert ez volna az a régen várt jelenség, amire a hazai civil társadalom is áhítozik.
Magyarország a tisztelet kultúráját szeretné erősíteni Európában - olvashatjuk 10 cm.-re jobbra lejjebb. Erre az elmúlt néhány év történései után aligha számíthat. De ez az új helyzet itt az ellenzéki térfélen még alkalmas lehet a pályázat benyújtására, feltéve, ha az önerőt biztosítani tudja. Az önerő pedig egy normális európai Magyar Köztársaság új arculatának bemutatása. Ehhez minden esély, tudás, tapasztalat, kapcsolat, fogadó készség biztosított mind Európa, mind pedig a nagyvilág részéről. Még tenni kell jó néhány erőfeszítést.
bence
@karma1: ! Ez nagyon sok ember véleménye ! Nem is hinnéd , hogy hány millió ember van egy véleményen Veled !
bence
Ha az ellenzék azt tette volna eddig is mint most , akkor a fidesznek esélye sem lett volna a győzelemre ! A széthúzás volt a legrosszabb amit eddig tettek !
agnes200
Szerintem a törökök nem ártottak 150 év alatt annyit ennek a szegény országnak, mint ez a fidesz kormány pár év alatt. Rombolás, pusztítás mindenütt, amihez csak hozzányúlnak. Ahelyett, hogy megbecsülnék a becsülettel dolgozó, értéket teremtő emberek munkáját!
Alzheimer Fauna
Amikor tavaly Lendvai Ildikó és Herényi Károly közösen kiadtak egy könyvet és együtt szerepeltek, pici, reményteljes szikraként gondoltam rájuk. És ebből a szikrából ma Mezőhegyesen (köszönet minden résztvevőnek!) zsarátnok lett. A mi dolgunk (akiknek nem tetszik ez a rendszer), hogy fújjuk az összefogás parazsát, remélve hogy lángra lobban!
prime777
@vadnarancs: Azért nem ítéli el mert valószínűleg tőlük függ a megélhetése.
Mármint addig jó neki így az élet Magyarországon még a fidesz van hatalmon.
Ha a fideszt elzavarják feltehetően a munkája és a bevétele is teljesen más lesz mint az eddigi jól megszokott.
A magyarok nem csak most de a múlt századokban is ilyenek voltak.
Nézzétek meg a Liszt című filmet abból sok lejön a régebbi korok magyar "nagykutyáiról".
Hogy milyen gondolkodással bírtak akkor is az "urak".
Nincsen itt titok.
Mindig a nagyobb kutya ba...k.
Aki melléjük dörgölőzik vagy csapódik annak csurran cseppen.
Itt nem a jóérzés dominál hanem mint az állatvilágban az erő.
Ennek a körülbelül 4-5 beirkálónak tökmindegy mit csinál a fidesz.
Soha egy bíráló szó nem fogja elhagyni a szájukat.
Következtessétek ki miért!
Minden mögött a pénz van és a boldogulás,semmi más.
prime777
@prime777: A másik pedig,hogy a jobboldal sosem a szociális érzékenységéről volt híres.
Szóval ezek a beirkálók feltehetően vállalkozók vagy közép vezetők lehetnek akiknek ez a rendszer jó.
Feltehetően adózás és anyagi szempontból.
A mostani rendszer a tehetősebbeknek kedvez amúgy is.
Lehet persze most azt mondani,hogy miért nem tanultál,végeztél el egy egyetemet vagy bármi.
De nekem szakközépsulis végzettséggel is helyén van a szívem.
Látom mit művelnek ezek az országgal.Ehhez nem kell egyetem.
Most nézem ,hogy "Tíz hónap alatt 171 millióval nőttek Giró-Szász András megtakarításai."
Remélem mindenki érti ezt a fene nagy védelmezést és bólogatást folyton folyvást!!!
karma1
@Alzheimer Fauna: Ez nagyon szep hsz volt...:o))))) Koszi!...:o)))
Desischado
Végre!!! Remélem, ez az első fecske! Amúgy Világlátó és még egy páran leírták, amit gondolok! Mindenképpen el kell kezdeni valahol, mert ez már nem mehet így tovább! Hiszen ezek mindent kihúznak a lábunk alól! Mezőhegyes az újabb elrettentő példa!
vadnarancs
@prime777: Ne hidd. Nagyrészük csóringer naplopó, gyűlölködő, rosszindulatú senki. Nekik nem jó, annak örül, hogy neked sem. Ebből van sok itthon, ezt célozta meg a Fidesz. Rosszindulatú, irigy senkiházi mind!
aremy
@vadnarancs: még nem mondták meg neki fentről a véleményét.
verőce21
Az, hogy minden ember egyforma, csak 1 helyen van, a benetton reklámban.
amaramaistanna
@verum: A PROPELLERT még egyelőre "csípem" ,te pedig egy Csurcsány fan vagy,akik szokás szerint csúsztatnak. Ha és amennyiben a Propeller a "Hír szent és a vélemény szabad" elvét gyakorolja, akkor rájön, hogy nem Gyurcsány "hozta össze" az ellenzéket.
Egy DK fannál lassan már a CÖF se lesz csőlátóbb. Nem történt más, mint ami lenni szokott, Gyurcsány rátelepszik mindenre és mindenkire. Orbánt segíti ezzel.
"Gyurcsányék több fórumon azt hangoztatták: ők a tüntetés szervezői, holott az egészet több párt helyi csoportja hozta tető alá az önkormányzat támogatásával." - Magyar Narancs
amaramaistanna
@JAJMÁR: Az a probléma, hogy egyre több a felületes és "blikkes" cikk. mint jelen esetben is.Ezzel szemben a valóság:
"Gyurcsányék több fórumon azt hangoztatták: ők a tüntetés szervezői, holott az egészet több párt helyi csoportja hozta tető alá az önkormányzat támogatásával." - Magyar Narancs
Viszont van néhány kommentelő akiket szívesen olvasok. Ez a dilemma.
Visszatérve Gyurcsányra, semmi jó sem lenne várható tőle ,ha valami fatális véletlen során a hatalomba visszajutna,hiszen mit várhatnánk attól,aki ma is rátelepszik mindenkire és mások ötletét azonnal a sajátjának tekinti és így is prezentálja. Ez a mezőhegyesi eset is ezt bizonyítja. A DK híveinek fanos rétege meg nem gondolkodik. Nekem sok barátom van ,aki a DK tagja ,vagy szimpatizánsa volt. Értelmes emberek, többen diplomások.. Ma már egyre távolságtartóbbak, sokan kiléptek. Nem az én hatásomra, hanem a tapasztalataik miatt.
amaramaistanna
@vukkocska:"Gyurcsányék több fórumon azt hangoztatták: ők a tüntetés szervezői, holott az egészet több párt helyi csoportja hozta tető alá az önkormányzat támogatásával." - Magyar Narancs
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/tudatosan-akarjak-tonkretenni-a-varosunkat-kormanyellenes-tuntetes-volt-mezohegyesen-97310
amaramaistanna
A lelkes "hívek" és a barátaim miatt maradok. :)
amaramaistanna
@zöldszem: Tudsz szöveget értelmezni? A példa azt mutatja, hogy nem. Semmi gond, ilyen bornírt kommentek dobják fel a napom.
amaramaistanna
@Toby: Képes volnál jelen esetben érdemben és értelmesen reagálni? Tartok tőle, hogy ez a te esetedben lehetetlen.
amaramaistanna
@karma1: Ajánlom figyelmedbe! "Gyurcsányék több fórumon azt hangoztatták: ők a tüntetés szervezői, holott az egészet több párt helyi csoportja hozta tető alá az önkormányzat támogatásával." - Magyar Narancs
MÁS: Én nem utálok senkit sem.Nálam bárki ellenvéleménye vélemény. Mindegyiket átgondolom, és a forrást ellenőrzöm és az ismeretim és a tapasztalataim alapján kialakítom a véleményemet.
amaramaistanna
Remélem, hogy minden észrevételre válaszoltam. Legyen szép napotok, igen jól szórakoztam egyik másik "magasröptű" kommenten. :)
karma1
@amaramaistanna: Nos, Te valamitol az utobbi ket hetben nagyon megvaltoztal. Mindig szerettem a beirasaidat, soha nem bantottal senkit sem.
Ugy latszik, rajottel, hogy azert a Propi az egyik legjobb blogoldal. - Szerintem is.
Ahogy a Propit elhagyo bejelentesedet lattam, rajottem, hogy nemcsak en gondoltam ugy, hogy a viselkedesed megvaltozott, megpedig a kotozkodo, piszkalodo iranyba.
Eddig ugy gondoltam, hogy Te is "Gyurcsany-fan" vagy, legalabbis ellenzeki, kicsit baloldali, realis.
De nem igy van. Ezt abbol is lattam, hogy mindenki elso szora, orommel, sokan surgetve kivantak a tavozasodat.
Nem lett diadalmenetes a mostani visszateresed sem, ahogy elnezem, akinek tudtal, nekimentel, sok esetben feleslegesen.
Nem mondom, hogy jobb volt, mikor 3 napig "ori-hari" volt reszedrol velunk szemben, de ha lehet, akkor kerlek, mellozd az ujonnan felvett stilusodat, mert az nagyon nem all Neked jol.
Vagy tartsd meg, orulj neki, de bennunket - engem is - hagyjal ki belole.
En ebbol az amaramaistanna-bol nem kerek, nem kell lajkolnod, nem kell hozzamszolnod, majd en is ezt teszem.
Ugy hogy reszemrol eg aldjon, pa...
amaramaistanna
@karma1: Kérésed ellenére válaszolok, és sajnálom ,hogy személyes sértésnek vetted a véleményemet.Lehet,hogy pontatlanul fogalmaztam, de nálam a vélemény a vitapertnereimmel sosem személyes, hacsak kényszerűségből nem az.Most pedig kénytelen voltam egy-két esetben "felvenni a kesztyűt".
Továbbá ellenzéki vagyok, és azon kevesek egyike aki még tévedésből sem szavazott se a Fideszre ,se a Jobbikra.
A kommentjeidet, mint bárki másét ezentúl is olvasni fogom, de kérésednek megfelelően igyekszem a véleményemet magamnak megtartani. Legyen szép napod!
karma1
@amaramaistanna: Koszonom a fair valaszodat, en sem szavaztam annakidejen a fidesz-re, mig tehettem, ma mar nem tehetnem, de baloldali partnak sem voltam soha tagja, a kommentjeimet en sem szemelyeskedesbol szoktam megtenni.
Nem haraggal gondolok Rad, csak egyaltalan nem ertem, mi tortent Veled. Bizonyara nyomos okod volt, hogy megvaltoztal, de ez csak Rad tartozik.
En is fogom olvasni a hsz-eidet, mert jok voltak, mondom, sokat valtoztal, talan Te sem vetted eszre.
Neked is legyen szep a napod.
Freewolf
Remélem, hogy az egységbe kovácsolt "demokratikusok" ott lesznek mind a hatvanan! Reméljük senki nem beteg és részt tud venni ezen a tömegrendezvényen!
samucska60
Mezőhegyesen olyan állami szintű ember- és gazdaság ellenes kártevést akar a hatalom megvalósítani, ami összehozta a józanul gondolkodó embereket, civileket és politikusokat egyaránt. Ha egy politikus felfogja, hogy milyen következményekkel jár, akkor igenis tegyen ellene. Amit a lehetőségei megengednek. Páratlan egység kerekedett ebben az ügyben, és kétségtelenül karakteres szószólója lett ennek Gyurcsány. De ha a parlamenti közvetítés részleteit láttuk, voltak más, vehemensen és brutálisan a fideszes korrupciónak nekitámadó képviselők is. Nemcsak a DK-ból. Szerintem az most huszadrangú kérdés, hogy Gyurcsány mit tart saját érdemének. Itt a cél és az eredmény a lényeg. Jó magyar szokás szerint egyesek szemében az a "botrány", ha egy politikusnak a határozott fellépéséből valami előnye származhat. Na, erről kellene már leszokni mindenkinek. Inkább reménykedni kellene, hogy az egyébként harmatgyengén muzsikáló ellenzékiek most egységesen fogtak össze a túlburjánzó, gátlástalan és hazug fidesz propaganda és korrupció ellen. Mert egy politikusnak ez a dolga. Mitől lenne népszerűbb valaki, ha nem attól, hogy fontos közérdeket felkarol és hallatja hangját. Helyes. Gyurcsány karakteres és őszinte politikus, nincs vesztenivalója. Akinek nem tetszik, az fanyalogjon. Ennyi.
JAJMÁR
@amaramaistanna: Örülök, hogy így döntöttél, és maradsz. Olyasmit akartam írni, mint itt, eggyel följebb egy hozzászóló. Nincs most annak itt az ideje, hogy személyeskedésbe menjen át a történet, az lenne most a legfontosabb, hogy meg tudják, tudjuk - mert én sok mindent tenni nem tudok, csak szólni ellene - védeni a földet, legalább Mezőhegyesen. Az se baj, ha ennek a Gyurcsány áll az élére, mert mindegy, kinek mi a véleménye róla, de amit ő mond, arra figyelnek, és tudjuk, hogy a média nagyítójába kevés ellenzéki hír tud bekerülni. Nagyon messze van az még, hogy ki kerül hatalomra, ha a jelenlegi megbukik. Összefogásnak nem elég a pártok között létrejönni, az emberek között is létre kell, hogy jöjjön, és oda kellene állni mögéjük. Csak úgy lehetne eredményt elérni, és itt nem számít, hogy melyik ötlet kinek az ötlete volt.
vukkocska
@amaramaistanna: (tegnap 8.47.) Olvasd el a címet: Gyurcsány összehozta az ELLENZÉKET. Mint ahogy abba is beleszólt, hogy a Jobbik ne legyen felszólaló a tüntetésen. És nyert. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.