Több magyarországi orvos után az egészségügyi államtitkárság is azt nyilatkozta, hogy a cannabis használata indokolt lehet a gyógyászatban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szervezeti egységénél azt is megjegyezték, vannak európai országok, ahol már engedélyezett a marihuána tudatmódosító összetevőjének alkalmazása az egészségügyben – írja a hirado.hu.

A cannabisnak a jövőben elméletileg helye lehet bizonyos betegségek kezelésében

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.

A kormányzati szerv szerint a cannabis, vagyis a kender – illetve az általa is tartalmazott cannabinoid vegyületek – például a szklerózis multiplex vagy gerincsérüléshez társuló fájdalom és izomgörcsök enyhítése, daganatos megbetegedések, hosszan tartó, idegi eredetű fájdalom csillapítása, sugárkezeléséhez kapcsolódó hányinger és hányás csillapítása esetén lehet terápiás szer.

További vizsgálatok kellenek

Az egészségügyi államtitkárság nevében azonban hozzátették, hogy a kezelések hatásossága és hosszú távú biztonságossága jelenleg még nincs kellően tisztázva, további ellenőrzött klinikai vizsgálatokra van szükség, amelyek már több országban, köztük Magyarországon is folynak.

Még senki nem kérte

Az egészségügyi államtitkárság közlése szerint a magyar gyógyszerügyi hatósághoz eddig nem érkezett kérelem cannabinoidot tartalmazó készítmény forgalomba hozására és külföldről való egyedi behozatalra irányuló kérelem sem.

Korábban a hirado.hu-nak többen arról számoltak be, hogy számos olyan család van Magyarországon is, amely az epilepsziás gyermeket egy cannabisból kivont anyaggal, cannabidiollal (CBD) próbálják jobb állapotba hozni, de ezt csak titokban merik tenni. Bizonytalanok benne ugyanis, hogy a hatóságok hogyan reagálnának rá, ha kiderülne, külföldről rendelt cannabisszármazékot adnak gyermeküknek. 

Zacher is támogatja

Az egészségügyi államtitkárság előtt több orvos is azt nyilatkozta a hirado.hu-nak, hogy a cannabisnak, vagyis a kendernek több olyan összetevője is van, amelynek helye lehet a gyógyításban.

A két leggyakrabban emlegetett cannabis-összetevő a cannabidiol (CBD), amelynek nincs tudatmódosító hatása, valamint a bódultságot okozó, idehaza tiltott pszichoaktív THC, amelynek használata jelenleg Magyarországon tiltott. Korábban Kelemen Anna, az Országos Idegtudományi Intézet főorvosa és Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház főorvosa is arról beszélt a hirado.hu-nak, hogy nem a marihuána hatóanyaga, a THC orvosi használatának lenne értelme, működhetne a gyógyászatban.

Zacher Gábor kiemelte, a marihuána orvosi alkalmazásában Magyarországnak nem kellene feltalálnia a spanyolviaszt vagy a meleg vizet, mert a THC-s kezelések több országban engedélyezettek már, és jól bevált gyakorlat szerint működnek.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Isten nem véletlen teremtette ezt a növényt.
Gyógyászati hasznán kívül(100 betegségre, panaszra jó) , még a szövet, olaj, élelem és egyéb hasznossági szempont se elhanyagolható.
És mellette 1 hektár kenderültetvény több oxigént termel mint ugyanennyi erdő.
Hajrá zöldek, faölelgetők, zöldbéke mozgalom.
Hajrá Áder.
Mentsd meg a Földet!
Itt a lehetőség.
Ne az összevissza hablatyolás menjen, ne a Willy-t akard kiszabadítani. A palackból.
jageragnes
Megtaláljuk a "Magyar mezőgazdaság jövőjét. Főleg ha jól tűri a klímaváltozást! Akik földet vesznek, most duplán jól járnak, mert ha cannabist ültethetnek, azt majd viszik mint a cukrot!
askme4lol
@jageragnes: Jó gondolkodást látok ebbe,látván amik az országban történnek mostanság ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.