Szeptemberhez képest harmadával kevesebben szimpatizálnak a Jobbikkal, vagyis megbukott a párt néppártosodása – olvasható a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz megbízásából, 2015. november 14-19. között készített közvélemény-kutatásáról az MTI-hez szerdán eljuttatott közlésben.

A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok kétharmada elégedetlen a baloldal munkájával. Az MSZP számára különösen rossz jel, hogy a teljes népesség 18 százaléka még mindig Gyurcsány Ferenc DK-elnököt tartja a baloldal vezetőjének, miközben Tóbiás József szocialista pártelnököt csupán 5 százalékuk – közölte az intézet.

A kutatás szerint a Jobbikkal szeptemberben a teljes népesség 17 százaléka szimpatizált, októberre viszont 5 százalékponttal 12 százalékra csökkent a párt tábora. Novemberre a Jobbik-tábor – hibahatáron belül – további 1 százalékponttal 11 százalékra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy szeptemberhez képest harmadával kevesebben szimpatizálnak a Jobbikkal, vagyis Vona Gábor pártelnök néppártosodási stratégiája nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket – teszik hozzá.

Közlésük szerint az őszi időszak nyertese továbbra is a Fidesz-KDNP. Tábora szeptemberre a teljes népességen belül 34 százalékra erősödött vissza és novemberben is tartotta ezt a szintet.

Ugyanakkor a baloldal továbbra sem tudott erősödni. A szocialisták változatlanul 7, a DK 5, az Együtt – 1 százalékpontos veszteséggel – 1, a PM ugyancsak 1, az LMP továbbra is 4 százalékon áll. Az egyéb pártot támogatók aránya 2 százalék. A rejtőzködők és nem szavazók összességében az októberi 32 százalék után ezúttal a teljes népesség 35 százalékát teszik ki – derül ki a felmérésből.

Mindez azt jelenti – folytatják –, hogy az ellenzéki pártoktól elfordulók egyre nagyobb arányban erősítik a rejtőzködők táborát.

A várható választási eredményhez legközelebbi adatok (potenciális szavazók) alapján a pártok támogatottsága a következő: Fidesz-KDNP 48, Jobbik 22, MSZP 9, DK 7, Együtt 2, PM 1, LMP 6, egyéb pártok pedig 5 százalék.

Továbbá a magyarok kétharmada elégedetlen a baloldali pártok munkájával. Míg az MSZP-szimpatizánsok inkább elégedettebbek (52 százalék), addig a DK támogatóinak háromnegyede elégedetlen a baloldal teljesítményével – derül ki a kutatásból.

A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása 2015. november 14-19. között készült 1000 fő megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék – tartalmazza a közlemény.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Nem a fidesznek van sok szimpatizánsa, hanem a többinek van kevés. Persze okkal. Évtizedek óta a kisebbik szart választjuk, és így kerülünk mindig ugyan abba a csapdába, így rakjuk vissza ugyan azt a szart a polcra. Meddig még? Miben bízunk? Tényleg ennyire hülye nép vagyunk? Vagy tényleg ennyire nincs fogalmunk a normális létről? Egyértelműen látszik, hogy a gondolkodó nagy többség ki van éhezve a normális vezetésre. Itt az idő, hogy előlépjen egy normális alternatíva. A szektán kívül mindenkit maga mellé tudna állítani egy jó megmozdulás. Akit az utóbbi időben ez a populista, hazug, megtévesztő politizálás állított a fidesz mellé a migránsoktól és terrortól való félelmében, azt én még menthetőnek gondolom. Egyszer csak viszont már olyan szintű lesz a fásultság, hogy az már menthetetlen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Nem a fidesznek van sok szimpatizánsa, hanem a többinek van kevés. Persze okkal. Évtizedek óta a kisebbik szart választjuk, és így kerülünk mindig ugyan abba a csapdába, így rakjuk vissza ugyan azt a szart a polcra. Meddig még? Miben bízunk? Tényleg ennyire hülye nép vagyunk? Vagy tényleg ennyire nincs fogalmunk a normális létről? Egyértelműen látszik, hogy a gondolkodó nagy többség ki van éhezve a normális vezetésre. Itt az idő, hogy előlépjen egy normális alternatíva. A szektán kívül mindenkit maga mellé tudna állítani egy jó megmozdulás. Akit az utóbbi időben ez a populista, hazug, megtévesztő politizálás állított a fidesz mellé a migránsoktól és terrortól való félelmében, azt én még menthetőnek gondolom. Egyszer csak viszont már olyan szintű lesz a fásultság, hogy az már menthetetlen.
Desischado
@Aki Én: Egy véleményen vagyunk. De hol van ez a megmozdulás? Félek, sehol, bár reménykedem még. De ami itt folyik, az nem normális, hogy az orbán banda mindent megtehet, és sehol semmi megmozdulás!
jancsik68
Az un telefonos felmérés lényege:egy kurva nagy csalás!A FIDESZ adatbázisából kigyüjti a szimpiket ,amiután megadja a felmérés eredményét.A nézőpontnak már eleve kész "adatai" vannak,s ezt adják be az embereknek,akik közül ez csak a hülyék veszik be!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.