A Demokratikus Koalíció közveszéllyel való fenyegetés miatt feljelentést tesz, miután a párt szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) teljesen tudatosan félrevezette a közvéleményt és a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is – közölte az MTI-vel csütörtökön a párt alelnöke

Vadai Ágnes úgy fogalmazott: a TEK pár világháborús relikviákat gyűjtő határon inneni és túli magyar fiatal "begyűjtése" után sugallta azt a médiában, hogy iszlamista terroristákat fogott el. A politikus szerint "Orbán magánhadserege megbukott", a TEK-et vezető Hajdu János nevetségessé tette a Magyar Rendőrséget, és a TEK-ben szolgáló rendőröket is.

A független képviselő szerint a Terrorelhárítási Központnál már nemcsak a képességek hiányoznak, hanem a terror elleni harc szándéka is, ugyanis a szervezet már csak politikai érdekeket szolgál. Az Orbán-kormánynak az volt az érdeke, hogy az emberek akár ok nélkül is féljenek, a TEK pedig bele is kezdett a szándékos hisztériakeltésbe, teljesítve a politikai megrendelést – tette hozzá.

A Demokratikus Koalíció szerint az emberek biztonsága nem lehet a politika játékszere – szögezte le Vadai Ágnes. A TEK nem képes megvédeni a magyar állampolgárok biztonságát, ezért a DK azt követeli, hogy menesszék Hajdu Jánost és oszlassák fel a TEK-et. A DK szerint a magyar terrorelhárítást teljesen új, szakmai alapokra kell helyezni, és újjá kell szervezni – jelentette ki.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Hajdú az ATV műsorban egy mobiltelefonban látott szörnyű képeket emlegetve olyan érzést keltett a nézőkben mintha több százezer vadember menetelt volna át az országon, és lám a hétvégén már meg is lett volna az eredménye, elkapták az első, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szélsőséges csoportot.
Holott csak a saját, "házi" jobboldali szélsőségeseinkről van szó, akiknek a megerősödéséről nem az ISIS tehet...
Freewolf
A TEK hülyeséget csinált, el kell ismerni! Hajdút úgy rugnám ki, hogy lobogna!
Térjünk át a könyvkiadásra. A világ legrövidebb művei: Vadai Ágnes: Önálló gondolatok
Főlökött
Csak kérdezem, a MOSZAD igazgatója mikor nyilatkozott és ment el, az egyenes beszédbe, Olgánkhoz ?
Az, hogy egy kinevezett tábornok, badarságokat beszél, az nem újkeletű. Az, hogy védi a mundér becsületét, az sem újkeletű, de érthető.
A DK keveset szerepel, avagy nincs jobb dolga ? Tegye, majd elutasítják, avagy megtagadják a nyomozást, de egy a lényeg számukra, szerepeljenek, médiahír legyenek, illetve nem kell csodálkozni a végeredményen.
Olyanok, mint Gyurcsányunk, akinek kiütése lenne, ha a héten, legalább két esetben nem lenne-szerepelne a médiában. Az a baj csupán, hogy az általa bezárt intézmény, már így nem tudja fogadni, huzamosabb ideig, mivel saját érdekében bezáratta.
Tek-nek pedig egy tanulópénz, a hinta-sumákolás abbahagyására !
wagabund
a DK nagyon erőlködik..néha már a monitor is izzadtságszagú...
...ilyen lukrafutós akciókból nem lesz szavazat...

aszongya: a DK feljelenti...stb..stb...magyarországon a politikai ellenzék hol jelenti fel a kormányt? sehol. legalább változtassanak a retorikán...mondjuk panaszt tesz a ..valakinél...vagy például "felszólítja"...stb.. mondjuk az sem ér szart sem...

ez a qurva "feljelent" szó már görcsöt okoz..abba kéne hagyni...bár a régi szép idők emléke még él némelyekben.
sentinel216
Nem értem az előttem szólókat. Ha hallgat az ellenzék, akkor az a baj. Ha a kormány és nyaloncai minden ballépésébe belekötnek, hogy tudassák jelen vannak, akkor az a baj. A feljelentési taktikáról csak annyit, a jogász? diktátort a saját fegyverével lehet sarokba szorítani. A mostani ellenzéknek nincsen térre hugyozó - szaró ellenzéki tábora a Parlament előtt, ahol naponta más fideszes potentát hülyítette a híveket és azokat akik fogékonyak voltak rá. Igen is bele kell kapaszkodni - ha kell jogilag -, a NER felszínén egyre gyakrabban támadó repedésekbe. Juhász Péter, Gőgös Zoltán és páran még már belemartak a gatyaszárukba, mint foxi a lábtörlőbe. Még többen kellenének! Hajdút pedig már több alkalommal vissza kellett volna zavarni vagyonőrnek. Pl. Az amerikai filmesek kellékfegyvereivel történt bukta után.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.