Előfordulhat, hogy több elnökségi tag is benyújtja lemondását az MSZP holnapi alapszabály-módosító kongresszusán, ami akár Tóbiás József bukásához is vezethet – értesült a Magyar Nemzet több forrásból.

Megbuktatják Tóbiást a sajátjai?

A szocialisták elnöksége jelenleg 14 főből áll, a lap informátorai két-három olyan tagról számoltak be, akikben felmerült, hogy távoznak. Egy ilyen lépés ugyanakkor további elnökségi tagokat is a lemondás irányába mozdíthatna. Amennyiben öt vezetőségi tag úgy döntene, hogy elhagyja az elnökséget, az automatikusan előre hozott tisztújítást eredményezne.

Gúr Nándor, a Borsod megyei szervezet volt elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, nem lehet kizárni, hogy ilyen „teátrális események” is történhetnek.

"Sokan elégedetlenek az MSZP jelenlegi munkájával, lassúvá vált a párt, nekem is vannak problémáim a napi működés intenzitásával kapcsolatban, de bölcsességre intenék mindenkit" – nyilatkozta Gúr.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

prime777
A szocik ebben jók.Mármint sajátjaik megbuktatásában.
Gyurcsányt is anno feltehetően ők intézték el.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
prime777
A szocik ebben jók.Mármint sajátjaik megbuktatásában.
Gyurcsányt is anno feltehetően ők intézték el.
Szókrakész
Az mszp-ben valaki megnyomhatta az önmegsemmisítő gombot.
Hány hónap van hátra?
Hofipisti
Itt (lenne) az ideje! Persze a súlyos kérdés: hogyan, kivel tovább?
Nagyon nagy a köd, a szürkeség. Hiába kapar a "spanyol fazon", ő már egyszer - zajosan, indokoltan - könnyűnek találtatott!
papa.49
Buktatni se kell magától hamvába hal az mszp. 2018. ra sehol nem lesznek, jó ha harcolnak a munkáspárttal, hogy melyik ér el 1 % ot.))))))))))))
soljanka
Ezek mást sem tudnak, mint elnököt buktatni.
Nem is értem ki szavaz rájuk. És miért?
EcsiAntal
@nemkati: Olyan már volt --Mesterházi --és mi lett a vége --kecskézés --pincsizés --birkamenetezés az volt program az nem --jelenlegiek között nincs egy elfogadható köztük --egy sem a Ujhelyi rabbi sem Gőgös --Harangozó meg buta --talán Hiller tudna újat vinni ebbe a szánalmas leszerepelt bagázsba ..----mert hiteltelenek --becsapták a lassan már elfogyó szavazóikat akik már lassan kihalnak mert kihalnak mert 95 %-75 feletti --az alatti korosztályt meg többször becsapták azok meg nem felejtenek ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.