"Rendhagyó sajtótéjékoztatót" csődített ma össze a Belügyminisztérium azután, hogy már a fél világ a TEK-en röhög, amiért háborúmániás felvidéki fiatalokat hazudtak veszélyes külföldi terroristáknak.

A kormány magánhadseregét védendő, a BM most azzal az ellenőrizhetetlen valóságtartalmú információval állt elő, hogy a hétvégén elfogott "terroristák" ki akartak végezni egy magyar kormánytagot, tehát igenis indokolt volt riogatni velük.

A közvéleménykábításra összecsődített sajtónak a mai eseményre még bombákat is hozott a BM, amiket aztán az MTI minden szögből jól le is fényképezett.

Pintér már bombákat is behazudott a TEK miatt

Csakhogy ezeknek a bombáknak semmi közük nem volt a mostani ügyekhez, azaz a nemzetközi terroristáknak sejtetett, "bombalaboratóriumos" világháborús hobbigyűjtőkhöz – vette észre a 444.hu.

Pintér Sándor ráadásul a díszletnek kitett tárgyakról külön bele is kamuzta a kamerába: "Kérem nézzenek szét az asztalon! Ezen az asztalon azokat az eszközöket látják, természetesen hatástalanítás után, amelyek az autóban voltak".

A videón 2:25-től hallható az észak-koreai stílusú sajtóesemény ezen része.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
A fideSSes birkaknak ez a hir is meggyozo - gondolom.
Bar egyenlore nem jeleskednek itt a velemeny nyilvanitassal.
human
Na ezeknek a nyilatkozatai is már csak arra jók, hogy a következő reklámig ki legyen töltve az idő.
Toby
A gonosz "terroristák" vadászgépei és helikopterei meg nem fértek az asztalra - kedves újságírók, de a tengeralattjáróik megtekinthetők a csepeli kikötőben - ha éppen felszínen vannak - kedves újságírók...és könnyes szemű kergebirkák !
Az ellenség keze betette lábát - kedves újságírók !
DR Eric CARTMEN
Kihallgatás a KGB-n.
- Maga le akarta lőni a nagygyűlésen Brezsnyev elvtársat.
- Igen.
- És nem volt tőle csak 70 méterre.
- Igen.
- Maga a Szovjet hadsereg mesterlövésze volt.
- Igen.
- Mégis elhibázta…
- Valóban. De próbált már úgy célozni, hogy két oldalról is többen lökdösik, hogy lőjjél már, lőjjél már…?
Fradigege
Kérem nézzenek végig Pintér elvtárson. Bizony, ő egy jó elvtárs. Sok pénze van. És még örökölt is egy Wartburg-ot.
sentinel216
Így könnyű! Civilek megtalálják, mi elvesszük tőlük.Ha ezek a talált tárgyak annyira veszélyesek, akkor a TEK állományát kell elmarasztalni. Ne a lábukat lógassák rengeteg pénzért, hanem terepgyakorlat során keressék meg, szedjék össze az országban található hasonló "történelmi ereklyéket"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.