Advent a Krisztusra várakozás ideje, amikor "fel kell szítanunk magunkban a hit és a szeretet lángját". Ez a szeretet pedig együttérzésre és szolidaritásra kötelez az üldözött keresztényekkel – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

Az üldözött közel-keleti keresztényekért tartott jótékonysági imaesten Erdő Péter hangsúlyozta: adatok tömege bizonyítja, hogy a kereszténység az a vallás, amelynek követőit a leggyakrabban gyilkolják meg vagy űzik el otthonukból hitük miatt.

A bíboros emlékeztette a gyülekezetet arra, hogy a jordániai menekülttáborokban szíriai és iraki keresztény családok várják, hogy visszatérhessenek hazájukba. E családok gyerekei számára a jeruzsálemi latin katolikus patriarkátus működtet iskolákat Jordániában, az iskolák azonban semmilyen állami támogatást nem kapnak, "ezért szorulnak a mi segítségünkre" – mondta.

A szentmise előtt Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője gyújtotta meg a bazilika adventi koszorújának első gyertyáját.

Az imaesten részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Erdő Péter homíliájában arról beszélt: advent szent ideje jelkép, amely több dologra, többféle várakozásra is emlékeztet. Várakozásra először is a régi időkből, hiszen "ahogyan Izrael népe várta a Messiást hosszú évszázadokon át, úgy várjuk mi most újra az új találkozást Jézussal".

Ugyanakkor várakozunk Jézus második eljövetelére is, az idők végére, amikor Krisztus újra eljön "hatalommal és dicsőséggel". "Erre az időre nekünk készen kell lennünk: el kell hárítanunk magunkban minden akadályt, nem szabad elvesznünk a mindennapi élet dolgaiban, hanem mindig gondolnunk kell arra, akivel már találkoztunk, és aki újra eljön" – fogalmazott a bíboros.

Olyan ő, mint egy vendég, "aki már itt ül nálunk, aki már itt van közöttünk". "Várakoztatjuk őt az előszobában, nem engedjük, hogy ideadja nekünk az ajándékait, mert mindig valami más tennivalónk van" – tette hozzá.

Erdő Péter szólt arról is: az egész emberiség Krisztus újbóli eljövetelekor találkozik majd vele, de az egyes ember már élete végén. Erre a napra is lehet többféleképpen várni. Lehet rá várni keserűen és tétlenül, lehet rettegve, lehet úgy, hogy az ember a gondolatát is elűzi, még a halál szó kiejtését is kerüli. De "lehet rá várni világosan, hittel és bizalommal: úgy, mint valódi találkozásra azzal, akivel már most együtt vagyunk" – figyelmeztetett a bíboros.

Az imaesten Youssef Khalil az Iszlám Állam terroristái által februárban kivégzett 21 egyiptomi kopt keresztény történetét felidézve rámutatott: mártírhaláluk a bizonyítéka, hogy a kopt egyház és hite él.

A főesperes hangsúlyozta: ezek az egyszerű, kétkezi munkából élő emberek büszkén vallották magukat Jézus követőinek. Elrablóik azt kérték tőlük, hogy tagadják meg hitüket, és tegyenek esküt az iszlámra, és akkor szabadon távozhatnak. "Mi sem lett volna egyszerűbb", mint áttérniük az iszlámra és szabadon elmenni, mégis hiába kínozták őket 41 napon keresztül, nem tagadták meg Jézust – mondta.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Erdő petya!!! Ti inkább a gyűlölet lángját szítjátok!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
GeoCravker
@cs.n.: Neki olyan nincs. Az igazi vérmagyarnak csak az a keresztény, aki szőke, lóháton lovagol, hátrafele nyilaz, és a Turul tojta Odin lába elé.
F_Viktor
Ez az Erdős ugyanolyan radikális, mint az IÁ ideológusai, ugyanúgy félre magyarázza vallásának tanítónak szavait, mint ahogyan az IÁ teszi.

Kevés bibliai ismereteim ellenére tudom, Isten nem csak a keresztényeket szereti...
Ahogyan János apostol is írja, az isteni szeretet mindenkihez kedves, a jézusi szeretet mindenkivel jót tesz válogatás nélkül!

Ez az Erdős pénzért, hatalomért, ingatlanokért eladta lelkét Orbánnak, semmibe veszi Isten tanításait, szembemegy egyházának fejének üzeneteit.
Ami sajnálatos, a magyar egyházak szolgái bevitték a templomokba az orbáni és jobbikos politikát.
justhpeter
Sose szerettem a vizet prédikálok, bort iszom egyveleget, így kihagyom azt, hogy a magyar egyházi vezetők mikor keresztények és mikor nem, mikor politizálnak és mikor nem. Még dolgozniuk kell sokat azon, hogy a szimpátiámat elnyerjék, de tartok tőle, hogy ennek érdekében nem ártana az egyház vezetésében egy kis rendszerváltást tartaniuk.
Eriksson
Ha a keresztényeket gyilkolják leggyakrabban, akkor a föld túlnépesedése ellen a legbiztosabb védekezés, rá kell venni a népeket, hogy vegyék fel a keresztény vallást.
Bár én azt hiszem, hogy teljesen mindegy ki milyen vallású, elég ha olyan országban él, ahová demokráciát kell vinni.
Gyuri Géderről
Nem ártana, ha végiggondolná mit is akar ez a tisztes egyházfő!
"fel kell szítanunk magunkban a hit és a szeretet lángját".
Olyan messze van minden cselekedetük Jézus megmaradt tanításától, (amit meghagytak!!) hogy azt elmondani nem lehet.
Ha végignézzünk a múlton, kiderül, milyen következményei voltak "a hit és a szeretet lángját" - hirdetők áldásos tevékenységének.
Napjainkban mit művelnek? Ha csak szerencsétlen Hazánkra gondolok.
jancsik68
A keresztény vallás a legbűnösebb vallás.István SZENT királyunk,felvétele után 50%-kal csökkentette a magyarok létszámát Jézus nevében!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.