A francia külügyminiszter után a német védelmi miniszter is felvetette, hogy akár a szíriai rezsim erői is csatlakozhatnának az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista terrorszervezet elleni szövetséghez.

Ursula von der Leyen szerint a szíriai hadseregnek vannak alakulatai, amelyeket "nagyon is be lehetne vonni" az IÁ elleni harcba. A miniszter a ZDF német országos közszolgálati televízió egy vasárnap esti politikai műsorában hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad jelenlegi elnökkel ugyan nem képzelhető el Szíria jövője, de a "politikai átmenet" megindítása után meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy a reguláris erők miként vehetnének részt az IÁ elleni nemzetközi szövetségben.

Erre az ügyre akkor kell majd visszatérni, amikor már zajlik a politikai átmenet és "világos, hogy mi történik majd Aszaddal" – mondta a német védelmi miniszter.

A német kormány részéről Ursula von der Leyen nyilatkozata az első, amely arról a lehetőségről szól, hogy az Aszad-rezsim hadserege is csatlakozhatna a dzsihadisták elleni szövetséghez. Ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett pénteken a francia külügyminiszter, Laurent Fabius is.

A Nyugat a szíriai polgárháború kezdete – 2011 – óta elzárkózott az együttműködéstől az Aszad-rendszerrel. Párizs és Berlin hozzáállásának változását magyarázva Wolfgang Ischinger, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) tekintélyes vezetője a Handelsblatt című német üzleti lapban hétfőn megjelent interjúban rámutatott, hogy mivel a nyugati szövetségesek nem akarnak szárazföldi csapatokat hadba küldeni az IÁ ellen, a szíriai hadsereg az egyetlen reguláris szárazföldi erő, amely "szóba jöhet".

Ha az IA legyőzése az "elsődleges cél, akkor ezt a békát le kell nyelni", vagyis együtt kell működni Aszaddal – mondta Wolfgang Ischinger. Hozzátette: az Egyesült Államok Irakban Szaddám Huszein elnök 2003-ban végrehajtott megbuktatása után felszámolt valamennyi állami struktúrát, így a hadsereget is.

"Ezt a hibát nem lenne szabad Szíriában is elkövetni", a politikai újrakezdéshez meg kell őrizni a szíriai hadsereget és az állami apparátust, amennyire csak lehet – emelte ki az MSC vezetője.

A német kormány várhatóan kedden, rendkívüli ülésen hoz döntést az IÁ elleni szövetségben való részvételének kiterjesztéséről. Németország eddig az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet, Franciaország felkérésére pedig felderítő repülőgépeket is bevet majd, és kivezényelnek egy fregattot a Földközi-tengerre a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozót védelmére. Tervezik továbbá, hogy a hadsereg (Bundeswehr) műholdas felderítő képességének mozgósításával és egy üzemanyag-utántöltő repülőgéppel is támogatják az IÁ állásaira légicsapásokat mérő szövetséges erőket.

A küldetéshez meg kell szerezni a törvényhozás alsóháza (Bundestag) felhatalmazását is. A kormány tervei szerint a Bundestag még decemberben dönt a kormány kéréséről.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Már oda is fegyvert akarnak eladni?
Csökkent az oroszok akcióba lépése után az ISIS megrendelés?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.