A korábban tervezettnél több, összesen 25 előterjesztésről szavaz az Országgyűlés mai ülésén azt követően, hogy a kormány kivételes eljárásban, már a javaslat benyújtását követő napon elfogadtatná a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemzetgazdasági tárcához igazításáról szóló előterjesztést. A képviselők emellett átírhatják az állami földvagyont érintő – júniusban alaptörvényellenesnek minősített – törvénymódosítást, továbbá dönthetnek több hatósági illeték eltörléséről is.

Az ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a nemzetgazdasági miniszter adóhatóság átalakításáról szóló javaslatának összevont vitája követ.

Tállai András, aki államtitkárként felel majd az adóhatóság felügyeletéért, hétfőn azt mondta, az átalakítás eredményeként az adóhivatal kormányhivatalból központi hivatallá alakul vissza, és a jövőben a nemzetgazdasági miniszter irányítja majd. A legjelentősebb változásnak nevezte, hogy a jelenlegi három szintről kettőre csökken az adóhivatali struktúra, miután megszűnnek a regionális főigazgatóságok. Az ellenzéki frakciók bírálták, hogy a jelentős átalakítást 24 órán belül fogadhatja el az Országgyűlés.

A Ház határozathozatalai elején dönthet az adóhatóság átalakításáról.

A képviselők emellett az állami földvagyon kezeléséről szóló, az Alkotmánybíróság által júniusban visszaküldött törvénymódosításon is változtathatnak. A kormányoldal javaslatára az előterjesztés előhaszonbérleti jogosultság eltörlésére, valamint a védett természeti területekre vonatkozó részei maradhatnak meg.

A parlament ezt követően egyebek mellett elfogadhatja több hatósági eljárás illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetését.

Változhatnak továbbá a kéményseprő-ipari tevékenységről, a szerencsejátékról, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló jogszabályok, de módosítás várható a szabálysértési mellett oktatási, honvédelmi és energetikai törvényekben is.

A határozathozatalokat követően kezdődhet vita a bankadó csökkentéséről. A nemzetgazdasági miniszter javaslata kedvezményeket tartalmaz azoknak a bankoknak, amelyek növelik vállalati és lakossági hitelállományukat.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@eszegfu: ...nekem mindig "ingerencia" hiányom volt :)
eszegfu
@Csizmás Kond: Azt hiszem ezt elnézhetnéd nekem... tudod én a "felvonulások" idején voltam fiatal..:))
eugen4402
@Csizmás Kond: Annyiban igazad van, hogy a kormány dönti el, hogy melyik polcra kit helyez, és aki eddig ott volt, azt hová helyezi át. "Magánügy", mi közünk hozzá...? Talán az, hogy a költségek mindig minket (lakosságot) terhelnek. Amúgy tényleg "nem történt semmi, csak elváltak csendben" a feketeseggűvé vált Simicska-kedvencétől, és hadrendbe állították Tállait...
Csizmás Kond
@eugen4402: Simicska is csak addig volt kormányhű amíg hízni tudott...
eugen4402
@Csizmás Kond: Nem mondok újat tudom, de azt szokták mondani, hogy a hála nem politikai kategória. (Történelmileg így alakult.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.