Csak bűncselekmény esetén becsülhetik meg az adóhivatal munkatársai, hogy mekkora jövedelmet titkolt el az adózó, holott korábban ehhez elég volt az is, ha egyértelműen látszott, hogy a bevallott jövedelméhez képest túl nagy lábon él. A parlament tegnap kivételes eljárással fogadta el az adóhivatal szervezeti átalakításáról szóló törvényt. Véget vethet a vagyonosodási vizsgálat gyakorlatának az adóhatóság és az adószabályozás átalakítása, mivel szigorúbb feltételhez köti az ellenőrzés elindítását. Lényegében csak akkor nézhet utána a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) annak, hogy miként jutott valaki a bevallott jövedelméhez képest kiemelkedően nagy vagyonhoz, ha a nyomozó hatóság már büntetőeljárást indított ellene. A parlament által tegnap elfogadott módosítás indoklásában az áll: a vagyonosodási vizsgálat során akkor van lehetőség a jövedelem becslésére, ha vagyon elleni bűncselekményről, pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekményről, költségvetést károsító...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A következő gondolom az lesz, hogy vagyonbevallást sem kell benyújtaniuk a politikusoknak.
Papcsák mondta annak idején, hogy a politikusi vagyonosodási vizsgálattal a baj, hogy nem tesz jót a közbizalomnak.
mandiner.hu/cikk/20141127_papcsak_a_vagyonosodas_vizsgalata_gyengitene_a_kozbizalmat
Tehát, ha nem tud a jónép a lopásokról az jó neki, mert legalább töretlen a bizalma a politikusok iránt és ez így jó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.