Az eddigi négy érintett budapesti temetőn kívül további kettőben szednek díjat január közepétől a gépjárműbehajtásért – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Az Új köztemető, a farkasréti, az erzsébeti és az óbudai temető mellett nettó 220 forintos alkalmi díjat szednek majd a rákospalotai és a megyeri temetőben. Ebbe a két temetőbe jelenleg nem lehet autóval behajtani, de a rendelet módosítása után az érintett sírkertek parcelláit gépjárművel is meg lehet közelíteni.

A kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló rendelet ez irányú módosítását a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. kérte.

A módosítási igényben a BTI Zrt. jelezte, hogy az üzemeltetésében lévő mintegy 555 hektárnyi területhez tartozó úthálózat elhasználódott, de annak felújításához jelentős mértékű beruházásra lenne szükség. A társaság jelenleg az éves beruházási keret 10 százalékát, körülbelül 25 millió forintot költ az úthálózat javítására évente, ám ez az összeg nem elegendő a gyorsabb ütemű és teljes körű beruházások elvégzésére.

Az úthálózat gyorsabb ütemű felújításához többletforrásra lenne szükség, ezért is kérte a BTI Zrt. a rendeletmódosítást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.