Több altatóorvos is felmondott nemrégiben a Szent Imre Kórházban, ám az intézmény cáfolta a Magyar Nemzetnek, hogy emiatt probléma lenne a betegellátásban.

Egy neve elhallgatását kérő aneszteziológus szakasszisztens azt mondta a lapnak, nem igazán értékelik a tudásukat:

(...) a szakma sem képes belátni, hogy az aneszteziológusok nélkül nem tudnak működni a kórházak, nem vagyunk megfizetve, és kiszolgálószemélyzetnek tekintenek minket. Egyáltalán nem tisztelik a munkánkat

A szakasszisztens arról is mesélt: ezen a területen nemcsak az orvosok, az asszisztensek fizetése sem versenyképes. Például az ő bruttó alapbére 37 év munkaviszony után 30 ezer forint veszélyességi pótlékkal együtt 186 ezer forint. Az altatóorvosok többsége egyáltalán nem kap hálapénzt, hiszen a beteg velük a legtöbb esetben nem is találkozik.

A Szent Imre a lapnak nem kívánt nyilatkozni, de közleményükben arról számoltak be: az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályt vezető főorvos 2015. november 1-jén távozott kikérés alapján, áthelyezéssel. Kifejtették, az osztályon húsz orvos státus van, novemberben hat orvos távozott, ketten áthelyezéssel, négyen felmondással. Mint írták, jelenleg 15 szakorvos végzi el a szükséges feladatokat, beleértve az ügyeleti időszakban történő munkavégzést is. – Kórházunkban az elmúlt három évben kétszer volt béremelés, legutóbb idén ősszel, amikor az osztály orvosainak havi átlagjövedelme bruttó 878 ezer forintról 980 ezer forintra emelkedett. A várólisták átlagos hossza novemberben nem nőtt, és műtétek sem maradtak el – írta Bálint András, a szakmai területért felelős orvos igazgatóhelyettes.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Aki megy a Szt.Imre kórházba műtétre ,vigyen magával egy altató orvost vagy hipnotizőrt!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@vadsanca: Igazad van! Az orvosok kb. 75 %-a kaphat havi 500 eFt, mig a 25 %-a 2 mill. körül, akkor jön ki az átlag 1 mill.
Csizmás Kond
néhány érdekesség...
- Megszólalt a Szent Imre Kórház
- Egy neve elhallgatását kérő aneszteziológus szakasszisztens azt mondta
- A Szent Imre a lapnak nem kívánt nyilatkozni
- írta Bálint András, a szakmai területért felelős orvos igazgatóhelyettes

...mert kell nekünk a sajtó szabadsága.
Yoda69
Majd jonnek a helyukre kinai magusok, es arab samanok.
varirmag
"Az altatóorvosok többsége egyáltalán nem kap hálapénzt, hiszen a beteg velük a legtöbb esetben nem is találkozik."
Ez NEM IGAZ !!!
A betegnek beszélni KELL az altatóorvossal !!!
A műtét időpontja nagyban függ az altatóorvostól,úgyhogy nem kell a duma hogy
"nemkap hálapénzt ".
eszegfu
@vadsanca: Azt hiszem jelen esetben talán mindegy is a "kiindulási" pont... a lényeg: pár orvos igen magas bére "hozza fel" az átlagot, mert a többieké nem mondható nagynak, igy az igazgató "nyugodt lélekkel" mondhatja a közel 1 milliós átlag fizetést.:(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.