Ötmilliárd forintot ad a sármelléki reptér ­fejlesztésére a kormány, de légügyi szakemberek szükségtelennek tartják a fejlesztést a reptéren, amelynek egyes részei Széles Gábor érdekeltségébe tartoznak – írja a Népszabadság.

Két kézzel szórjuk a pénzt Széles Gábornak – fölöslegesen

A lap beszámol róla, hogy a sármelléki reptéren nem is olyan régen történtek már komoly fejlesztések, amihez a kormány mintegy 400 millió forinttal járult hozzá, egy ír–magyar cég utasterminált, parkolót, logisztikai bázist épített, pályafényt és úgynevezett ILS-rendszert helyezett üzembe, amely lehetővé teszi, hogy a gépek rossz látási és időjárási viszonyok között is leszállhassanak.

 Ráadásul a létesítmény nem is használódhatott el, lévén tavaly mindössze 33 ezer utas fordult meg náluk.

Nemrég a reptér egyes elemeinek Széles Gábor lett a résztulajdonosa, a nagyvállalkozó pedig fejlesztéseket sürgetett a légikikötőnél, és úgy tűnik, a kormánynál nyitott fülekre talált, már ami a támogatásokat illeti.

A Népszabadság által megkérdezett légügyi szakember ugyanakkor úgy látja, hogy a reptéren nincs mit modernizálni, a bevezető fénysorok, az elektronikus leszállítórendszer és a 2500 méter hosszú futópálya szinte minden szóba jöhető utasszállító gép fogadására alkalmassá teszi a repülőteret.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Normális országban ezek a pénzszórók, kerítésen belül mehetnének a frisslevegőre !
Mocskos, korrupt szarháziak !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Repül már a madárka Gáborka? Repülget? Tudod, a semmiből energiát termelő találmányod. Talán szorosabbra kellene húzni azt a kényszerzubbonyt, mert nagyon ficánkolsz már megint.
satan
@csetere: "Megmentette", amihez ő hozzá ér annak vége, de utolsó fillért is kiszedi belőle és engedik neki. De miért, ki ő?
Szókrakész
De minek reptér egy antigravitációs kütyühöz, ami ott lapul a páncéltermében?
Azt mikor dobja már piacra?
Vagy az ufókok még nem egyeztek bele?
Desischado
A gyerekek étkeztetésére nincs pénz, de ezt a rühes férget tömik közpénzzel! Gratula, fideszre szavazók!
Jozefina
Jobban nő a feje!!! Egyszer majdcsak eldurran!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.