Egyre kétségbeesettebb olvasói levelek érkeznek, és már az utcán sétálva is el lehet kapni olyan beszélgetésfoszlányokat, amik arról szólnak, hogy nem jött meg a fizetés – számol be az Index.

Jelen pillanatban több százezer ember fizetése csúszik országszerte.

Itt a Fidesz karácsonyi ajándéka: több százezer ember fizetése késik

Az ok az, hogy a Magyar Államkincstár átállt a KIR3 nevű bérszámfejtő rendszerről a KIRA-ra, és az országos átállás nem megy zökkenőmentesen.

 A KIRA-t már hónapokkal ezelőtt be kellett volna vezetni, a tesztüzem során azonban folyamatosan akadozott, összeomlott, tologatták az indulást, végül novemberre tették, de információink szerint nyilvánvaló volt, hogy nem fog rendben működni.

Ez pedig hatalmas probléma, a KIRA rendszeren keresztül 900 ezer ember fizetését utalja az intézményeknek a kincstár.

Rendőrök, tanárok, tűzoltók, orvosok, ápolók és még sokan mások nem vagy csak akadozva jutnak a bérükhöz.

Több kórházban egy hónappal később kapták meg az októberi fizetést. A többhetes csúszás komoly probléma, több tízezer embernek jelentenek pluszterhet a számláikon keletkező késedelmi díjak, kamatok, amik persze nincsenek beleszámolva a bérükbe.

98 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Mert nincs egy gerinces ember, aki azt mondja, ami nem megy, azt nem szabad erőltetni.
A szakértelem egyébként is ellenség a kormány szemében.
Egy fillér jövedelmet sem adnék a vezérkarnak, amíg minden ember meg nem kapja a fizetését.
Sőt, még a saját lábán álló családtagjának sem!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
agnes200
Későbbre is tartogat a rendszer meglepetéseket: ha nem adod le a táppénzes papírt időben, akkor a hónapban a táppénzes napokra nulla forintot fognak mostantól számfejteni!!! (Eddig a kieső bért és a helyette járó táppénzt mindig egyazon hónapban számfejtették: vagy a tárgyhónapban, vagy ha később adta valaki le a papírt, akkor a következőben.) Most a kieső bért azonnal levonják, a táppénzt meg kapod, amikor kapod. Kvára nem ugyanaz! Úgyhogy hó végén nem szabad kórházba kerülni, mert dupla szívás lesz.
darwin
Azért konkrétumot nem nagyon olvastam a hozzászólásokban.Vagy nincs rendőr,tanár ,tűzoltó a propisok között.?
Nem vagyok közalkalmazott,de nálunk az Erzsébet utalvány késik,lehet,hogy egy hónapot is.Abban kapjuk a jutalmat,prémiumot,mindent.Most állnak át a kártyás rendszerre és még nincs legyártva.Utalványban máskor ilyenkorra már elköltöttük,most se híre ,se hamva.A novemberit már arra kellett volna utalni,de lehet,hogy csak januárban lesz kész a kártya.
Más:A gyerekem szeptember óta jár iskolába,diákigazolványa még most decemberben sincs.Most is egy gépelt igazolással jár a buszon,míg valamelyik okos ellenőr meg nem bünteti.
Melyik kormányközelinek van "kártyagyára" ?Mert az egyszerű ember már itt is valami átverést sejt.
JAJMÁR
@enslaved: @darwin: @agnes200: Mindez pedig köszönhető a modern, új, bérszámfejtési rendszernek :)
JAJMÁR
Eszembe jutott, hogy régen, -20 éve- decemberben még karácsony előtt az idejében fizetett bér mellé jutalmat, csomagokat adtak, Szilveszter előtt a következő havi bért, januárban pedig a 13.havit. Csak a nosztalgia miatt írom :)
magyarbakancs
Arra lennék kíváncsi,hogy a legújabb bérszámfejtó program mely közeli Fideszes írta?
Menyit kapott érte?
Gondolom a Fidesz vezérkara,szakértői,képviselői más bérszámfejtési programot használnak és az ök számlájukon már megjelent a javadalmuk.
enslaved
@Mirabilis: Taccsra a pedagógusokat??? Na ne... Meg miattuk vannak a nyomorék emberek is? Azt ne felejtsd el, hogy egy jelentős részük úgy ment nyugdíjba ideje korán, hogy semmi bajuk sem volt, csak a törvény ezt lehetővé tette. Munkanélküliek meg eddig is voltak, most legalább közmunkát végeznek több pénzért, ez is valami. Jelentős részük másra képes sem volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.