Két, titokban rögzített hangfelvétellel akarja bizonyítani a vádhatóság, hogy Hiszékeny Dezső volt XIII. kerületi szocialista alpolgármester 5 millió forintot kért egy üzlethelyiség bérbe adásáért.

Ám most kiderült, hogy a két felvételen nem ugyanaz hallható, pedig mindkettőt a Hiszékennyel tárgyaló, magát üzletembernek kiadó titkosügynök készítette – írja a 168 óra.

Az egyik mikrofon az ügynök testén, a másik a beszélgetésnek helyt adó étteremben volt elrejtve. A bíróság ezért szakértő bevonását rendelte el, hogy kiderüljön, manipulált-e valamelyik felvétel.

A vád szerint a felvételeken rögzített rövid csend alatt Hiszékeny ötöt mutatott, jelezve, öt milliót kér a bérbeadásért. Ezt követően megkérdezi, „Oké?”, amire a titkosszolgálat ügynöke szintén okéval felel. A bíróságon azonban kiderült, hogy a csend, amire a vád alapozott, valójában nem is csend, mert több mondat is elhangzik a felvételeken, ami a leiratban már nem szerepel. Amikor ez kiderült, a bíróság elnapolta a tárgyalást.

A per 2016 februárjában folytatódik, Hiszékeny ártatlannak vallja magát.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Februárban folytatódik? Ó, hát addig még számos eredeti felvételt lehet gyártani :-)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@papa.49: De ki tudja eddig hány hamisítványt csináltak sikeresen? Mert ugye, ha az sikeres volt akkor nem is tudunk róla.
vadnarancs
A Hír TV stábja már nem tud segíteni, így kénytelenek lesznek bérmunkát kérni a kurucosoktól a hamisítási ügyben! :)
human
@vadnarancs: Hát igen. A hangerőt manipulálta a Hír-tv Mesterházi Attila kampánybeszéde alatt is. A manipulált felvétel a köztévé szépen át is vette és egymás után vagy 6-szor bejátszotta.
Csizmás Kond
Az egész huzavona csak azt bizonyitja, hogy nem tudnak dönteni elitéljék vagy ne
perfekt
Én hiszékeny emberként-hiszek, Hiszékeny bűnösségének vélelmében.
teuton
Tessek mar mondani, a Simon sokat hangoztatott bissau-i utlevelet meg azota sem sikerült keszre hamisitani??? Ugy tünik, nagyon sok dolga van a szolgalatnak egyszerre, nem jut mindenre idö, ezert huzzak-halasszak az ügyeket...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.