Valamennyi fix telepítésű traffipax (hivatalosan Véda közúti intelligens kamera) felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség – írta a Zsaru Magazin.

A rendőrség honlapján közzétettek szerint a közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái még nem működnek üzemszerűen. A rendőrség azok "élesítési" időpontjáról időben tájékoztatni fog.

A kamerák a sebességmérés mellett – többek között – forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak.

Országszerte véglegesítették az új fix traffipaxok helyét

A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxot pontos helyszíneit a rendőrség honlapján is közzétette.

A lista szerint Budapesten összesen 6 új traffipaxot helyeztek el: kettő az M3-as, kettő az M5-ös autópályán, és kettő az M1-M7-es autópályák közös szakaszán. Ezek mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tíz, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében megyénként nyolc új kamerát helyeztek el. A listából kiderül, hogy a főváros mellett más nagyvároson belül is telepítettek több új kamerát, például Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három új helyen mérnek a rendőrök. Emellett Baranya megyében és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád és Heves megyében megyénként hat, Győr-Moson-Sopron megyében öt szupertraffipaxot szereltek fel.

Az oldal alapján Veszprém megyében tíz, Zala megyében kilenc, Vas és Nógrád megyében öt-öt, Pest megyében négy új kamera van. Emellett Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megyénként hat új traffipaxot szereltek fel. A lista szerint a Szabolcs megyeiek közül csaknem az összes, öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található.

A Véda közúti intelligens kamerahálózat részeként március 26-ától működik az ország közútjain 160 változtatható helyű kamera. Hogy hol, mikor mérnek üzemszerűen, arról a rendőrség a honlapján (www.police.hu, Sebesség-ellenőrzések menüpont) naprakész tájékoztatást ad minden érdeklődőnek – írták.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
Na a lézerjankó meg tsai. most bajban lesznek! Ja nem! Nem baj lesz elég balek aki pénzelni tudja a rendszert. Kíváncsi leszek, fog e javulni a baleseti statisztika, vagy csak rafkósabbak lesznek a vezetők.
simmering73
Kár volt ezeket drága pénzen megépíteni. Tényleg lúzernek kell lenni annak, aki ezeken a pontokon gyorsan hajt. A fixen telepített traffipaxoknak semmi értelme.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.