Az Együtt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az összes kormánytag ellen decemberben, hogy a vonatkozó szabályozás módosításának januári hatályba lépése előtt a kormánytagokra és családtagjaikra vonatkozó konkrét adatokhoz is hozzájuthassanak – mondta a párt alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Juhász Péter közlése szerint a januárban életbe lépő szabályozás alapján csak akkor lehet vizsgálni egy kormánytag vagy családtagja vagyonosodását, ha ahhoz ő maga is hozzájárul, és akkor is csak becsléssel.

"Kíváncsian várjuk, hogy Rogán Antal mikor járul hozzá, hogy megbecsüljük, honnan lehet pénze egy közel 300 négyzetméternyi Pasa parki ingatlanhoz, ahol egymillió forint fölött vannak a négyzetméterárak, vagy hogy Szijjártó Péter mikor visz el a szabójához, ahol egymillió forintért vásárolt zakót" – fogalmazott.

A politikus akciójukat szimbolikusnak nevezte, ahogy mondta, céljuk az: mindenki gondolja végig, "egyszerű parasztgyerekekből" hogyan lesznek milliárdos vállalkozók. Az Együtt ugyanakkor minden egyes ügyet aprólékosan megvizsgál, és bizonyítékokat gyűjt becslés helyett, azokat azonban nem jogi, hanem politikai úton fogja felhasználni, hogy "leváltsuk ezt a korrupt, romlott rablóbandát" – tette hozzá Juhász Péter.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Nem lesz ebből semmi mindent rendben fognak találni
ahogy a Rogánnál Szíjjárrtónál meg a többinél !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
qxy
Ugyan már kérem.
Van az az ügyvéd és pénz ahhoz hogy.-
Én??? Kérem? tisztelt hölgyeimésuraim... Tiszta vagyok ám én. hisz kifizettem.
kukac50
Ez a legkevesebb amit elvárunk minden minisztertől képviselőtől,hogy tudjanak elszámolni a vagyonosodásukkal! Azért Mészáros Lőrincet is el kellene számoltatni, vagy teljes vagyonelkobzás mellett 15 év fegyházat kiszabni rá! Megérdemli ,az is aki adja Neki az állam tulajdonát!
nemjoezigy
@Vizual: Én vállalnám! :-)
Lenne itt hadd el hadd, annak aki csalt, hazudott, lopott, törvényt változtatott, törvényt (jogot) írt a saját és társasága érdekében.
De talán elindult valami a Juhász Péter önfeljelentésével az ingyenélők házában is!
propeller.hu/itthon/3176574-juhasz-peter-feljelentette-magat-varja-kozpenztolvajok#v1488055
Olyan Emberek kellenek oda, akik nem a meggazdagodás céljából, az élősködés miatt mennek oda, hanem a NÉP érdekében dolgoznának!
Tehát mindet le kellene váltani!!!
bakegya
-és ezen a mi felcsutkai páncéltökös TEKNŐSÜNK saját lábon állva,karbatett véglényként ,jóllakott pofával, cinikus törvényes törvénytelenséggel,belügyesen csakkk RÖHÖG!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.