Már 16 lakást vásároltak arabok Komlón az elmúlt 10 hónapban. A vásárlók zöme kuvaiti, de akadtak vevők Egyiptomból, Szíriából és a perzsa Iránból is – értesült a Népszabadság a város polgármesteri hivatalától.

Az ügy két dolog miatt érdekes: egyrészt az elmúlt években egyetlen hasonló vásárlás sem történt, másrészt Komló nem kifejezetten idegenforgalmi célállomás. Ám az is igaz, hogy a 24 ezres városában olcsón, már 2-3 millióért is lehet jó állapotú panellakásokat kapni. 

Az arab vásárlásokat egy tavaly létrehozott, kuvaiti tulajdonú, de Pécsett bejegyzett cég intézi. A cég ügyvezetője későbbre ígért választ a lapnak, hogy miért kedvelték meg az arabok a komlói lakásokat, de annyit elmondott, hogy az olcsóság mellett a környék hegyei és erdői tetszettek meg a vásárlóknak. Az arab tulajdonosok arra használják komlói lakásukat, hogy onnan utazzanak a közeli gyógyfürdőkbe, Budapestre, Bécsbe és az Adriára. Az újdonsült lakástulajdonosokat szomszédjaik még nem nagyon látták, szerintük az új lakók egy-két hetet töltöttek Komlón.

Az esetre egyébként a nemzetbiztonság is felfigyelt, de állítólag a jelek arra utalnak, hogy a lakások nem szolgálnak terroristabázisként.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
A környező hegyek és erdők kiváló kiképzőhelyek lehetnek. Furcsa. Kuvaiti cég. Kuvait, ahol megszületsz és ingyen lakást kapsz, majd életed végéig minden hónapban kapsz pénzt, amit a finnek akarnak most bevezetni. Logikus, hogy egy lepukkant bányavárost nézel ki magadnak. Az arabok turisták ezek szerint? Nyílván a bizalmam rendkívül csekély.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
Nemsokára a garázsokat is meg kell magasítani, mert azok a dög tevék nem férnek be...! :-)
karma1
@bakegya: Ezt mondtam en is: konnyebb az elvegyules...:o)))
F_Viktor
@human: @karma1: Írod:
"Ráadásul nem is vettek állampolgárságot, hanem mi fizetünk nekik érte. Ők csak államkötvényt vettek, amit a kormánynak lejáratkor kamatostól vissza kell fizetni."

Én is kíváncsi lennék, az eddig több, mint 3 ezer letelepedési kötvényt vásárló éppen hol flangál szabadon Európában?

A letelepedési kötvények 250 ezer euró névértékűek, 5 éves lejáratúak, 13,6 százalék kamatozásúak.

A Rogánhoz köthető offshore cégek pedig személyenként 40 ezer eurót (közel 12,5 millió forintot) tesznek zsebre minden üzleti kockázat nélkül, mely összeg után Magyarországon adót nem fizetnek.

Terroristáknak ennél jobb ajánlatot kevés ország tudott még felmutatni!
kamazuka
@F_Viktor: Érted!Letelepedési kötvény 5 évre 13,6 %kamatra
Megtakarításod: 5 évre Hány %?
F_Viktor
@kamazuka: Bankok esetében öröm ha megtartja névértékét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.