Történelmi jelentőségű éghajlatvédelmi eredményt értek el a világ országai szombaton Párizsban az ENSZ 21. klímakonferenciáján – véli a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.

A tárca úgy értékelte, hogy "az elfogadott megállapodás megfelelő keretet biztosít a klímapolitika 2020 utáni kezeléséhez és a magyarországi klímavédelmi intézkedések megvalósításához is". Rámutattak arra, hogy a dokumentum jogi kötelező erővel rendelkezik, és a Kiotói Jegyzőkönyv végrehajtásával ellentétben ezúttal minden ország részt vesz a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A megállapodás vívmányai közül a minisztérium kiemelte, hogy "a fejlett és a fejlődő államok kérései között egyensúlyozva elismeri a közös, de eltérő felelősség és a méltányosság elvét, figyelembe veszi az egyes államok különböző kapacitásait és körülményeit", valamint "kapcsolatot teremt a fenntartható fejlődéssel és az emberi jogokkal is".

A fő cél elérése érdekében – hogy az átlaghőmérséklet emelkedését az iparosodottság előtti szinthez képest két Celsius-fok alatt tartsák – a felek kibocsátáscsökkentési erőfeszítéseket tesznek, nemzetközi, nemzeti és helyi szinten is.

A megállapodás ösztönzi minden ország részvételét a nemzetközi finanszírozásban, az államiak mellett vállalati és civil forrásokból is – áll a közleményben.

A megállapodás értelmében a fejlődő országok támogatást kapnak kötelezettségeik végrehajtásához, az anyagi hozzájáruláson túl technológiatranszfer és kapacitásépítés formájában is. A megállapodás kialakította a vállalások ellenőrzésére és nyomon követésére szolgáló mechanizmusokat is.

A közlemény szerint a konferencia ideje alatt Magyarország kétmilliárd forint felajánlásával erősítette meg részvételét a nemzetközi klímafinanszírozásban. Az összeg fele a Zöld Klíma Alapba kerül, a másik egymilliárdot bilaterális, illetve egyéb multilaterális együttműködésekben használják fel.

A tárca felidézte azt is, hogy Magyarország a legmagasabb szinten képviseltette magát a konferencián, a találkozó nyitónapján Áder János köztársasági elnök szólalt fel a plenáris ülésen. A delegáció szakmai vezetője, Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár a közép-európai régióból elsőként írt alá kétoldalú megállapodást a dél-koreai székhelyű Globális Zöld Növekedési Intézettel, "megalapozva az új megállapodás végrehajtását célzó nemzetközi együttműködést". Egyéves időtartamra szólóan magyar jelöltet választottak a Keretegyezmény Tudományos és Technikai állandó Segédtestületének (SBSTA) alelnöki posztjára.

A szerződéshez csatlakozott országok következő találkozóját 2016-ban a marokkói Marrákesben rendezik meg, ahol a résztvevők további döntéseket hoznak a megállapodás megvalósításának még nyitott kérdéseiben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Történelmi jelentőségű éghajlatvédelmi eredményt értek el a világ országai szombaton Párizsban az ENSZ 21. klímakonferenciáján "...

és tessék mondani, az éghajlat erről tud? vagy a napkitöréseknek szólt valaki? ...mert ha nem, akkor szart sem ér ez az egész, csak költötték az adófizetők pénzét..

csak szólok, hogy a felmelegedés törvényszerű, nem az ember okozza..de biztos, ami biztos, mi mindent megteszünk ellene.

hajrá füstölő dízelbuszok!(főleg a Gellérthegyre felmászó 27-es okádja a fekete füstöt)
nemjoezigy
Szomorú, hogy ilyen idő intervallumban számolnak, hogy "talán még unokáink is élhetnek a Földön" És sikeresnek könyvelik el az összejövetelüket!
És még csak ez után következnek a tettek!
Ámerika már most ki akar hátrálni a kötelezettségek alól. Kínának, Indiának és a többi feltörekvőnek, fejlődni akarónak meg a léte függ a környezetszennyezéstől.
És itt vagyunk mi, akik minta ország lehetnénk ebben is, de nálunk csak a propaganda van, és Paks és a pénz lenyúlás, pedig munkahelyeket lehetne teremteni az újrahasznosítható energia kinyeréséhez szükséges berendezések gyártásával. (Egy Siemensnek megéri?)
Így lenne fizetés, tehát nem égetne (más normális fűtőanyag és pénz hiánya miatt) gumit, műanyagot, stb-t.
Példa lenne rá és pénz is a gazdagoknál, amit nem adtak oda a Népnek, és elvettek a Néptől.
1 példa: mindenegyben.net/egy-magyar-falu-amelynek-a-vilag-mi… Csak ugye országos szinten kellene ezt csinálni.
Erre kellene a minisztériumokban programot csinálni és a lehetőséget megadni!
De nem, csak a propaganda, hogy itt mindent maximálisan megtesz a hatalom.
Hát nem, vegyük már tudomásul, hogy nem lesz élhető jövője az ember(iség)nek, pár generáció múlva ha nem változtatunk!
Jó példa a migráció, és ez csak fokozódni fog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.