Ismét feljelentést tesz Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ellen a Demokratikus Koalíció (DK) – közölte Varju László, a párt alelnöke vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus azt mondta: különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést Matolcsy György ellen. A DK a felelősségre vonást és az MNB alapítványainak megszüntetését követeli.

A DK szerint az ügyészségnek lépnie kell az ügyben. Nem véletlen, hogy Brüsszel is vizsgálja mindazt, amit az MNB elnöke tesz – jegyezte meg Varju László.

Mint kifejtette, pártja szerint miután Matolcsy György az MNB élére került, egy számviteli trükkel a deviza átértékelődés hozamát a jegybank nem a költségvetésbe fizette be, hanem azt megtartva saját forrásként kezdte elkölteni. Számos luxusingatlant is vásároltak a pénzekből – fűzte hozzá.

Varju László elmondta azt is, hogy pártja szerint az MNB újabb és újabb alapítványokat hozott létre, és több százmilliárd forintot tüntettek el azokon keresztül. Ezeknek a forrásoknak a visszakövetelésére pedig csak az adna lehetőséget az államnak, ha megszüntetnék az alapítványokat.

Varju László emlékeztetett, hogy már korábban több ügyben tettek feljelentést Matolcsy György ellen, de ezekben nem történt érdemi lépés. A feljelentéseket most újra, egyben megteszik – közölte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.