Ellentétesnek tartja Magyarország nemzetgazdasági érdekeivel az Oroszország elleni európai uniós szankciókat a Jobbik, ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy szövetségesek segítségével tegyen meg mindent azok felszámolásáért – mondta Gyöngyösi Márton kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője emlékeztetett: a Jobbik már a szankciók bevezetése óta hangoztatja, hogy az ellentétes Magyarország nemzetgazdasági érdekeivel, de meggyőződésük szerint minden egyes uniós tagállamnak árt "ez a rövidlátó kereskedelmi és gazdasági szankciós háború". Most már az adatok is igazolják ezt, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt heti külügyi bizottsági meghallgatásán elismerte, hogy 2015 első kilenc hónapjában 21 százalékkal esett vissza az Oroszországba irányuló magyar export – emelte ki.

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy tegyen meg mindent az ország nemzetgazdasági érdekeinek érvényesítéséért.

Gyöngyösi Márton azt mondta, ezen a héten újabb döntési helyzet van a szankciók jövő évi meghosszabbításáról az unióban, tehát itt az idő, hogy Magyarország szövetségeseket találjon a szankciós politika lezárásához. Az, hogy Olaszország egy korábbi uniós megállapodást felrúgva múlt héten megvétózta az Oroszország elleni szankciókat, azt mutatja, hogy Magyarországnak lennének szövetségesei a kérdésben – értékelte.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
KGBélával együtt mehetnek a nyekernyikovokhoz, búcsúm ne tartsa vissza őket)))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.