Kiderült, hogy nem eszik ám olyan forrón a kását: a kormány csak a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel, így a Telekom partnerségi megállapodását nem érinti a lépés – közölte.

Kovács Zoltán kormányszóvivő hozzátette: van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már megindították, egyébként pedig folyik a felmérése, hogy pontosan mennyi szerződés van a tárcáknál és háttérintézményeiknél.

A Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert – mint közölték – nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Előzőleg Kovács Ákos az Echo TV-nek adott interjújában beszélt arról, hogy mit gondol a nők családon belüli, illetve társadalmi szerepéről. Az énekes szerint a nőknek nem az a dolga, hogy annyi pénzt keressenek, mint a férfiak, hanem az, hogy tartozzanak valakihez és szüljenek.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amaramaistanna
Egyetértek! "Transparency International Magyarország

Semmi köze az államnak ahhoz, hogy egy magánvállalat kit és mit támogat, illetve kitől vagy mitől vonja meg a támogatását. Normális, európai piacgazdaságokban legalábbis fel sem merül ennek az ellenkezője. Vagyis, semmi köze (nem lenne) a magyar államnak ahhoz, hogy a Telekom történetesen támogatja-e Kovács Ákos előadóművészt, vagy sem.

Nem így Magyarországon, ahol a haveri alapon működtetett rendszer újabb szintet ugrott. A Telekom felbontotta a Kovács Ákossal kötött magánszponzorációs szerződést, erre válaszul a kormány utasította a minisztériumokat és háttérintézményeiket, hogy szüntessék meg a mobilinternet előfizetési szerződéseiket a távközlési céggel. Mert, a kormány szerint a távközlési cég lépése „mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes”. Ilyen az, amikor az ideológia vezérelt és teljesen kiszámíthatatlan módon működő állam bosszút áll a piaci szereplőkön. Nagyon veszélyes tendencia ez, ami a magyar gazdaságba vetett maradék bizalmat is szétporlaszthatja."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr plágium
@amaramaistanna: Ráadásul milliárdos kötbért kell fizetnünk, egy ilyen senki miatt.
gulyasgyula
@amaramaistanna: Ez egy jó ötlet , kár hogy kevesen gondolkodnak így , elfelejteted az OLYMPIA rendezést ...
nemjoezigy
@amaramaistanna: december 18., 16:33
Nagyon jó a megközelítésetek!
Ezt kellene tenni az embereknek, de ezt úgy is hívhatnánk, hogy kormányváltás!
Nap mint nap egyre több nép/ország károsító, magukat gazdagító ténykedésük, törvényalkotásuk van!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.