Rétvári Bence KDNP-s képviselő volt Kálmán Olga vendége csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A téma természetesen az Ákos-Telekom-kormány háromszögben mozgott.

Az interjú tele van csodálatos momentumokkal. Rétvári Bence például kifejtette: Ákos egész munkásságát kell nézni, a szerelemről szóló dalait, az életét a feleségével és a gyerekeivel. Ez alapján látni, hogy a vádaknak nincs semmi alapja. Kálmán Olga ekkor rákérdezett, hogy mi alapján lehet azt tudni, hogy Ákos családi élete ilyen hibátlan lenne. "Ön ilyen Ákoskutató?" – kérdezte Rétváritól.

Ahogy Rétvári Bence védi Ákost, nem védi úgy senki

(fotó: origo)

Kálmán Olga egy másik kérdésében arról érdeklődött, mennyibe kerül a szerződések felbontása, mire Rétvári azt feleli, hogy ezeket meg fogják vizsgálni. Kámán erre szembesíti Rétvárit azzal, hogy már egy meghozott döntésről beszélgetnek.

De a legszebb talán mégis az volt, amikor Rétvári elmondta: szerinte a keresztény, konzervatív értékvilága miatt kötöttek bele Ákosba. Erre Kálmán Olga visszakérdezett: az a mondat, hogy a nőknek nem az a dolga, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, az melyik keresztény értékrenddel kapcsolható össze? Rétvári ekkor különféle kormányzati intézkedésekről kezdett beszélni.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
"Ákos egész munkásságát kell nézni, a szerelemről szóló dalait"+ valami olyat mondott a csuhás, hogy mindenki ismeri a dalait...
Mi van,??? ha az életem múlna rajta, akkor sem tudnék, egy sort sem idézni a dalaiból!!!
Sőt, ha hallanám a rádióban énekelni, akkor sem tudnám, hogy Á(t)kos énekel!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Szégyene az országnak,hogy ilyen politikusok vezetik!
eszegfu
@Szónok születik Retorikaiskola: 23:58 Nagyon tetszik a szakvélemény!
kerekkocka
Kálmán Olga második kérdése helyesen így lett volna: Te tényleg ekkora állat vagy, kancsópanza?
Bercifiu
@kerekkocka: Olgától ne várj ilyen kérdést. Nézz rá a vendégre, s rögtön beugrik, hogy Mucuskámat bántják, arckifejezés, de talán ha a gyökériséget lehetne fényképen rögzíteni, hát itt volt az alkalom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.