A blikk.hu szedte össze a Mesterházy Attila MSZP-s politikus írásbeli kérdésére adott válaszokból a minisztériumok utazási költségeit. Mint írják, nem sok tárca tudta 100 millió forint alatt tartani utazási kiadásait 2015 második felében. A Nemzetgazdasági Minisztérium 779 darab repülőjegyre, szállásra, részvételi és napidíjakra 328,2 millió forintot költött, a Földművelésügyi Minisztérium 108,5 milliót fizetett ki utazásokkal összefüggésben. Hogy a Fazekas Sándor vezette tárca elszámolásában mit jelent a „Horizontális, vágott test min.”, amire 228 590 forintot adtak ki, arra a lap sem jött rá. Ugyanitt 259 614 forint közpénzt fizettek ki „Higiéniai csomagra.” Bár a paksi atomerőmű bővítését nem az agrártárca felügyeli, több tucatszor utaztattak embereket „Paks II.” címszavak alatt. Például októberben Ukrajnába 607 ezerért, Romániába pedig több mint egymillióért. Ezeken kívül több százezer forintot fizettek ki „Paks II.” címen Ausztriába, Németországba, Horvátországba és...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

glorianna
" Ugyanitt 259 614 forint közpénzt fizettek ki „Higiéniai csomagra.”
Gondolom, sínylődő kórházakba és iskolákba vittek vécépapírt...
nemjoezigy
Na erről írtam a
cink.hu/szentendre-felmilliardos-tartozast-engedett-el-a-dunak-1483666641
és a
propeller.hu/itthon/3180030-maganelet-nem-szolunk-bele-gulyas-gergely?all#c1499099
most hallom a tv-ben HOSSZÚ KATINKA beolvasását ennek a mocskos kormánynak/úszószövetségnek, amik az olimpia/eb/vb nevében gazdagodnak és gyűjtik az elismeréseket!
Élősködő férgek az ország minden pontján!
Yoda69
Nembaj, majd a zemberek nyogik a hitelt es kamatait 50 even keresztul. Erre szavaztak.
F_Viktor
Az a kép van előttem, mikor az ovisok beszabadulnak a csokigyárba. Megtömik hasukat, zsebüket...
F_Viktor
@Horizont: Ó, csak a viselkedésük hasonló .-)
glorianna
" Ugyanitt 259 614 forint közpénzt fizettek ki „Higiéniai csomagra.”
Gondolom, sínylődő kórházakba és iskolákba vittek vécépapírt...
lampa laz
@glorianna: vagy, tampont, betétet, a nehéz napokra, esetleg óvszert, síkosítót...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.