Az idén a tervezettet meghaladóan jól alakulnak az adóbevételek, így az uniós módszertan szerint az ez évi államháztartási hiány 2,4 százalékra, vagy még ennél is kedvezőbb arányra teljesül – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára hétfőn a tárca háttérbeszélgetésén.

Banai Péter Benő elmondta: "az idei év vége felé nyugodt szívvel elmondható, hogy a központi költségvetés szja-, áfa- és társasági adóbevételei rendre felül teljesülnek, olyannyira, hogy várhatóan az idei költségvetés módosított előirányzatait is meghaladják".

NGM-államtitkár: idén jól alakulnak az adóbevételek

Kifejtette: az államháztartás mostani jobb helyzete kedvezőbb "alapbázist" ad a 2016-os költségvetéshez, azokhoz a körülményekhez képest, amelyek alapján elfogadta a jövő évre szóló büdzsét a parlament.

A 2015 évi államháztartási számok uniós elszámolás szerinti végleges adatait, az államháztartási hiány nagyságát jövő év március végén lehet megismerni, mert az önkormányzatok adatai még hiányoznak, és olyan nagy, a kormányzati szektorhoz tartozó cégek, mint például a MÁV-Start, vagy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2015-re vonatkozó gazdálkodási számai sem ismertek – jegyezte meg.

Banai Péter Benő arról is szólt, hogy az uniós, eredményszemléletű hiány korrekciója során figyelembe kell majd venni például a 2015-re vonatkozó áfa és szja visszautalásokat.

Az államtitkár kiemelte: a lakásáfa kedvezményes, 5 százalékos kulcsba való átsorolása jövőre vélhetően kedvezően hat a GDP alakulására, a foglalkoztatásra, hosszabb távon a demográfiai helyzetre, de annak a költségvetésre gyakorolt hatását csak néhány hónap, illetve az első fél év után lehet megítélni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Igen ! Jól alakultak, ezért többet is tudtunk a cimbkék között szétosztani !

"Keményen dolgozó kisember " ? Te csak adózz és pofa be, te vsak addig vagy a fényben, amíg voksolsz a szavazáson !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.