Először fordult elő, hogy Ausztria visszautasította több migráns fogadását Szlovéniából azzal az indokkal, hogy a menedékkérők hamis személyazonossággal rendelkeztek, s ez biztonsági kockázatot jelentett volna az ország számára – jelentette a szlovén sajtó kedden.

Drago Menegalija, a szlovén rendőrség szóvivője megerősítette a visszautasítás hírét. A szóvivő hozzátette, hogy Ausztria a terrorveszély miatt fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be, és megerősítette határellenőrzését is.

"Három autóbusznyi, összesen 150 illegális bevándorlót utasítottak ki Ausztriából, amiért azok nem voltak hajlandóak alávetni magukat a regisztrációs eljárásnak, amelyből kiderülhetett volna valós személyazonosságuk és az, hogy melyik országból származnak" – közölte a szóvivő.

A szlovén hatóságok ideiglenesen a postojnai befogadóállomáson helyezték el a migránsokat, akik abban bíznak, hogy miután kiderül róluk, kicsodák valójában, tovább mehetnek Ausztriába.

Szlovén sajtóértesülések szerint Ausztria azért utasította el a migránsok fogadását, mert a kikérdezésük során kiderült, hogy nem szíriaiak, ahogy azt magukról állították, hanem nagy valószínűséggel marokkói és iráni származásúak.

Az osztrák hatóságok még szombaton bejelentették, hogy a rendőrség megszigorította a biztonsági intézkedéseket Bécsben, miután hírszerzési értesülések szerint a karácsony és az újév között terroristák támadásokra készülhetnek az osztrák fővárosban és más európai nagyvárosokban is.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Csak 150-et? Majdnem az összes annyi lesz, ha vizsgálják tovább.
Csizmás Kond
...és ezeket akarták szétosztogatni, hogy ne ők keljen kiutasítják...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.