A kormány jövőre indítja el a Nők 40+ programot, amellyel elősegíti az álláskeresőként nyilvántartott és döntően koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem bíró nők foglalkoztatását, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó jogosultsági idő megszerzését – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

A programban azok a legalább 1 hónapja álláskeresőként nyilvántartott nők vehetnek majd részt, akik 60. életévüket betöltötték, esetükben a jogosultsági idejüket nem veszik figyelembe. Beléphetnek továbbá az 55. életévüket betöltöttek is, nekik azonban rendelkezniük kell legalább 37 év jogosultsági idővel – tették hozzá.

Azoknak a munkaadóknak, akik vállalják, hogy a program keretében foglalkoztatják a célcsoportba tartozó nőket, a munkabér és a ténylegesen kifizetett szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát téríti meg az állam – írták.

A támogatás összegének megítélésénél havi munkabérként legfeljebb a 2015. évi garantált bérminimum 120 százaléka, legfeljebb 146 400 forint vehető figyelembe.

A program keretében főszabály szerint a teljes munkaidős, napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, de lehetőség van részmunkaidős (napi 4-6 órás) munkavégzés támogatására is – közölték.

A támogatás időtartama egyénenként legfeljebb 8 hónap lehet, ugyanakkor nem lehet több mint a 40 éves munkaviszony megszerzéséhez hiányzó hónapok száma. A munkáltatónak a támogatás időtartamának felével megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia.

A munkaerőpiaci program, amelynek összköltsége 1 milliárd forint, 2016. január 1-jétől 2016. április 30-ig tart, a szükséges forrásokat a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 2016. évi kerete biztosítja.

A rendelkezésre álló forrás optimális felhasználásával mintegy 1000-1300, 55. életévét betöltött álláskereső nő tartós foglalkoztatása válik lehetőéve. Az NGM célja, hogy a támogatásba bevontak többsége megszerezze az öregségi nyugdíj megállapításához szükséges jogosultsági időt.

A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálásával a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok valósítják meg.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Én egyszerűbbnek és olcsóbbnak gondolnám, ha 55 évtől elmehetnének a nők nyugdíjba és a ledolgozott éveiknek megfelelően kapnának nyugdíjat. Ha többet akar, dolgozhasson még 65-ig.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
emerencia
@emerencia: folyt. ...nem így van, ill. nyomormunka, részmunkaidőben bejelentve, a valóságban pedig 12 órát gürizve akár öregen is kegyetlenül megszervezett munkakörülmények között.)
1magyar
Én egyszerűbbnek és olcsóbbnak gondolnám, ha 55 évtől elmehetnének a nők nyugdíjba és a ledolgozott éveiknek megfelelően kapnának nyugdíjat. Ha többet akar, dolgozhasson még 65-ig.
emerencia
@1magyar: Ehhez előbb fel kellene emelni a minimálbért mindenki számára a társadalmi létminimum felé. Amíg valaki egy ledolgozott élet után még mindig a létminimum alatt keres, nem engedheti meg magának a nyugdíj luxusát. Öregen, betegen is ragaszkodni kényszerül az álláshoz akár bírja, akár nem. A jelenlegi jövedelmi viszonyok között, csak a jól kereső hölgyek tudnának éni ezzel a lehetőséggel vagyis már megint a dolgozói szegénységet eddig is elszenvedő munkavállalókkal lenne kiszúrva.
Toby
Nők ? A csürhe szerint nem nők, hanem fehércselédek, konyhalányok, szaporító bióhalmaz !
varrólány
Ez megint olyan járni jár csak nem jut féle program lesz.!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.