Kiverte a biztosítékot a vasutasoknál az állami cégvezetők, így a MÁV menedzsmentjének milliós béremelési híre. Többen felmondást fontolgatnak – számol be az MNO.hu

A VSZ hónapok óta kongatja a vészharangot, miszerint egyre kritikusabb a helyzet a MÁV-nál, a dolgozók agyonhajszoltak, több száz a betöltetlen munkahely, ráadásul alacsonyak a bérek – írja közleményében a Vasutasok Szakszervezete.

Torkig vannak a vasutasok a fejesek milliós fizetéseivel

Persze az sem segít a helyzeten, hogy a vállalatvezetés 2016. évi béremelési ajánlata jelenleg csupán 0,5 százalék. A szakszervezet követeli, hogy a tulajdonos és a MÁV vezetése tegyen végre komoly lépéseket.

A vezetői bérek milliós arányú emelése után a szakszervezet vezetése elvárja, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium is lássa be végre, hogy a dolgozói bérek a nemzetgazdasági átlagtól messze lemaradtak – fejti ki a közlemény.

A VSZ felszólítja a döntéshozókat, hogy adjanak engedélyt a MÁV vállalatcsoport dolgozóinak megfelelő mértékű béremelésére.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@nyanya001: Gyurcsány idejében negyedévente hívták sztrájkba a vasutas szakszervezetek a dolgozókat, akik azt sem tudták már miért sztrájkolnak.
2010 óta nagy a kuss, ezért szememben nem gerinces emberek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Mi a gond vasutasok ??? Gaskó apátok lebutította és eladta a sztrájk-jogaitokat a Cimbalmosnak...Így jártatok..
Yoda69
@Gefreiter: Lehet hogy a torveny betuje szerint igy van. Na de 56-ban sem lehetett volna forradalmat csinalni a torveny szerint. Szerintem ha a vsutasoknak serelmuk van a jelenlegi rendszerrel, akkor a sarkokra kell allni, es kokemenyen sztrajkolni akar a torvennyel szemben is.
Persze ezt jol meg kell elotte szervezni, de a jelenlegi szakszervezeti vezetokkel ez lehetetlen.
Nessy
@Yoda69: Ja, kérem, most nincs "konstruktív ellenzéki" támogatás, mint anno Gaskó úrnak! Most KUSS van! A szakszervezetek már gittegyletnek is gyengék.
Edmond Dantes
A MÁV-nál minden rendben van.A dolgozók elégedettek a főnökök fizetésével,a főnökök pedig elégedettek a dolgozók fizetésével.Ez a munkabéke alapja,ezt még Gaskó teremtette meg.Ő még a saját fizetésével is elégedett volt.
Gefreiter
@Yoda69: Ó teljesen igazad van..nem kell betartani a törvény betűjét ebben igazad van csak azzal le is mondok a munkahelyemről vagy,az okozott kárt kifizettetik a vasutasokkal mivel a bíróság a vezetőségnek adna igazat a jog betűje szerint..szakszervezeti támogatás hogy,legyen ha nem független mert a vasúttól kapják a fizut..és pluszban a vasutasok sem egységesek..ennyi

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.