Novák Előd szerint minden egyes gyermek megszületése egy kisebb nemzeti ünnep. Különösen akkor, amikor a katasztrofális demográfiai folyamatok már nemcsak a nyugdíjrendszer, de az egész államháztartás összeroppanásával fenyegetik Magyarországot – mondta a Jobbik alelnöke pénteken Győrben, mielőtt köszöntötte volna a 2016-os év első újszülöttjét és édesanyját.

A jobbikos politikus, aki egyben az Országgyűlés népesedéspolitikai albizottságának elnöke, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház előtt tartott sajtótájékoztatóján rámutatott, a kormányzatnak ösztönözni kellene a minél előbbi gyermekvállalást és a társadalombiztosításnak támogatni kellene a szoptatást segítő eszközöket.

Ideális korban, 24 évesen szülte meg az anyuka az első gyermekét. Minél előbb, annál jobb, ez az alapelve a szülésnek

- tette hozzá a politikus, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az anya életkorával exponenciálisan nő néhány egészségügy kockázat és a meddőség veszélye,

mely mára szinte népbetegségnek tekinthető

- fogalmazott.

Novák Előd kiemelte, hogy az év első gyermeke olyan kórházban született meg, mely elnyerte a bababarát kórház minősítést.

Hangsúlyozta: a bababarát mozgalomhoz több kórháznak is csatlakozni kellene, és kiemelt figyelmet kellene kapni a szoptatásnak. A politikus szerint ezen a területen is van kormányzati felelősség, mert jelenleg a társadalombiztosítás csak a tápszert támogatja, a szoptatást segítő eszközöket nem.

A jobbikos politikus "történelmi lépésnek" nevezte a kormány intézkedését a három gyermeket vállaló párok kétszer tízmillió forintos támogatásáról.

Hozzátette, a korábbi kormányok eddig soha nem szánták el magukat olyan mértékű költségvetési forrást igénylő intézkedésekre, mint a 2011-ben bevezetett családi adókedvezmény, illetve a lakásépítések áfájának öt százalékra való csökkentése.

Le a kalappal a kormányzat előtt ebben a tekintetben

- mondta Novák Előd.

A politikus a sajtótájékoztató után a kórházban ajándékcsomagot adott át Németh Noelnek és édesanyjának.

A gyermek éjfél után 18 perccel jött világra a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Az országban is elsőként született kisfiú és édesanyja egyaránt jól van.

Noelről itt nézegethet képeket.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Az adókedvezmény igazán annak jó, aki tudja érvényesíteni. Az ország jó része nem tudja érvényesíteni.
Az szja csökkentése mennyit jelent annak, aki 70-80 ezret keres? A 48 ezerről ne is beszéljünk. Az egykulcsos szja-val a gazdagok évente milliókat spóroltak meg. És a minimálbéres???
Az új lakások áfájának csökkentése nagyjából hasonló értékű intézkedés, mintha a gyémántgyűrűk árát csökkentené 10%-al . Nyilván van akinek jó, de a többségnek annyit számít, mint halottnak a csók! Akinek nem tudnak a szülei besegíteni(Szíjjártó)azok ez után sem vesznek házat, örül ha fenntudja a jelenlegit tartani."Jó" intézkedések ezek mind. Egyre jobban élünk, (már aki) látszik is a zsíros pofátokon, nem beszélve Orbán lassan a tökére lógó hasán.
Te is a panelt már kacsalábos kecóra cserélted! Te, volt fideszes ellenzéki! Kinézted már az ÁFA csökkentett új kecót magadnak, vagy kölködnek?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@Knapp75: "Komolyan gondolod, hogy "normális" gyerekek lesznek azokból, akiket az anyjuk 6 éves korukig otthon nevel?!"
Igen komolyan gondolom.
Mert van idő a gyerek nevelésre.
Ja mindkét fél kell hozzá.
szettevette
@magyarbakancs: Erre mondják azt, hogy a kényszer nagy úr. Amikor az embernek gyereke lesz, akkor ne az államtól várja a segítséget, hanem saját maga tartsa el a gyermekét. Én nem az államnak szültem, hanem magamnak. És ez nagy felelősség. Ha azt akartam, hogy mindig tudjak enni adni, akkor el kell menni dolgozni. Ennyi! Ha mondjuk a romák is így gondolkodnának, akkor lehet, hogy 1 gyermek után megállnának ők is. És nem másoktól várnák a segítséget. Pedig nagyon szeretem a gyerekeket. De ismerem a határaimat is. Kettőt még fel tudok nevelni biztonsággal.
egymosollyaltobb
@szettevette: A gondolatmeneteddel csak az a probléma, hogy az egész diskurzus abból indult ki, hogy az állami vezetőink elvárják a nőktől a gyerekszülést. Ergo: vagy magunknak szülünk, annyit amennyit akarunk ( és el tudunk tartani) de akkor ne beszéljen bele senki, vagy ha állami elvárások is vannak, akkor azt tessék államilag ösztönözni.
papa.49
@mariaberta: Lehet nem csak szült de már fel is nevelt vagy 6-10 et.))))))))))))))))
Ez a pacák olyan sötét hogy komolyan mondom a negró mint a fényárlámpa világít a pofázmányában)))))))))))
Jankó123
Tisztelt Hölgyeim!
Tessék szépen szótfogadni és szaporodni! (Azt nem sikerült megtudni, hogy a nemzetellenesnek kikiáltott egyénekre is vonatkozik ez vagy csak a "Nagyonmagyarokra"?)
Nem lesz meg az új kivándorló korosztály, bedöglik a "Szülj újabb kivándorlókat" program!
(Ez is egy módja a kivándorlás megfékezésének.)
Ennek egyenes következménye lesz, hogy nem tud életképes maradni a "Gyere haza fiatal" programjuk sem!
:-)))
magyarbakancs
@szettevette:" Ha mondjuk a romák is így gondolkodnának, akkor lehet, hogy 1 gyermek után megállnának ők is. És nem másoktól várnák a segítséget. Pedig nagyon szeretem a gyerekeket. De ismerem a határaimat is. Kettőt még fel tudok nevelni biztonsággal."
Sajnos míg a családi pótlékból élnek addig szaporodnak.
Két év folyamatos keresethez kötném a családi pótlék adását.
.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.