Kövér László volt a vendég Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában az Echo TV-n.

A két szellemóriás Ákosról, nőkról, Telekomról, multikról, menekültekről osztotta meg magvas gondolatait a nagyérdeművel, a beszélgetést a 24.hu szemlézte.

Kövér szerint hazánk legnagyobb problémája a népességfogyás, szerinte „cinkosság és lelkiismeretlenség úgy tenni, mintha nem ez lenne a legnagyobb bajunk”.

Kövér: Orbán küzd, mint malac a jégen

A szabadság pedig olyan szintre jutott, hogy ma már egy multi is felbonthatja szponzori szerződését egy énekessel, ha fel meri hívni a figyelmet a társadalmi problémákra.

Bayer erre úgy kontrázott, hogy bejelentette, felmondja telekomos előfizetését és erre buzdította a Fidesz szavazóit is. A műsorvezető szerint ha a két és félmillió ember így tenne, csődbe menne a Telekom Magyarországon, ami nem lenne ellenére.

A házelnök szerint azért olyan a világ, amiben élünk, mert a multik mozgatják a szálakat.

A családok szétrohasztása, szétbomlasztása, a nemzetek felbomlasztása a multik érdeke. A hasznos idióták kezdenek többségbe jutni az európai elitben, a gyávákkal együtt kétharmados többségben vannak.

Ezért tűnhet úgy Kövér szerint, hogy „Orbán küzd, mint malac a jégen.” De jó látni szerinte, hogy a térség országai felzárkóznak hazánk mögé.

Aki a teljes beszélgetésre kíváncsi, megnézheti itt.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
DR Eric CARTMEN
FOLYTATÁS:... Orbán Viktor által elképzelt világban is lesz majd a kiváltságosaknak előre biztosított karrier, mint amilyen volt nekik a Kádár-rendszerben a Bibó kollégium, ahol a rendszer kegyeltjei, a "mi kutyánk kölykei" kiemelt közegben és közösségekben tanulhattak, és garantált pályát járhattak be Kádár elvtárs és Soros György jóvoltából.

Hát ilyen komcsi ez a Kövér László és ilyen komcsikból áll ez a Patyomkin-párt. Látszólag keresztény, látszólag konzervatív, látszólag tisztességes, gerinces, de csak annyira, mint egy meztelen csiga. A párhuzam annyiban is megállja a helyét, hogy a meztelen csiga szintén kártékony állat. És gusztustalan..
JAJMÁR
Primitívek.
A 7. osztályosok között is.
micfild
@DR Eric CARTMEN: szerintem meg, kövér komcsi volt és az is maradt. nem az számit milyen éppen az álarca.. hanem az milyen ő maga valójában. egy gátlástalan talpnyaló- mocsko komcsi.
Lepényleső
A nemzetek szétbomlasztása lehet a multik érdeke,de a fidesz,aki a legtöbbet tesz érte.
Hasznos idiótáknak meg nem nevezném a haszontalanokat. A többit én ki nem merném mondani,hacsak országunkat még ki nem törölték Európa térképéről. Ilyen jellemzést
a sajátjairól eddig csak egy ember mondott,igaz egyszerűbben fogalmazott; minden emberi
élet kezdeti állapotára mutatott,a fővezér karakterét ábrázolva.
nezelodo
Nem szép tőletek elvtársak, hogy egy vállalat bedöntésére spekuláltok, de belátom eleget gyakoroltatok magyar cégeken is, (pl a szegedi paprikás cég), hogy a hatalomra jutásotokkor a Forintot is bedönthessétek. Hiába na, rögös út vezet az ország dakota módon való megmentéséhez...
kukac50
Orbán küzd a multik ellen,ha nem fizetnének adót, nem alkalmaznának embereket igen nagy szarban lenne az ország,lenne még 1 millió közmunkás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.