Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint nagyobb biztonságban érezhetik magukat a nyugdíjasok most, mint 2010 előtt.

Rétvári Bence ezt azzal kapcsolatban jelentette ki az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, hogy a januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban.

Az államtitkár közölte: azért 1,6 százalékot határozott meg a kormány, mert ekkora mértékűre becsülik a nyugdíjas inflációt, és 2010-ben azt mondták, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét. A kormány tudta teljesíteni a vállalását, sőt túl is teljesítette azt – tette hozzá.

Rétvári Bence elmondta, hogy 2,6 millió nyugdíjas, de 3,5 millió juttatás van Magyarországon, mert az öregségi nyugdíj mellett sokan más ellátásban is részesülnek, az ötvenhatosok például politikai rehabilitációs juttatást kapnak.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy folytatódik a Nők 40 program, amelynek köszönhetően eddig 150 ezer nő vonult nyugdíjba 40 év munkaviszony után. Azt mondta, ennek hatására a nagymamák többet tudnak foglalkozni az unokáikkal.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
@nyanya001: Látod, ezt a montázst el tudnám képzelni ÓRIÁSPLAKÁT-on...
Szókrakész
@kutyahűség: Felcsúton is éhen haltak már.
mariaberta
Ennek a ------ szülei mennyi nyugdíjat kapnak?
nemjoezigy
@nyanya001: tegnap, 12:33
@zöldszem: kepkezelo.com/images/o7qbicm0ib9j7obneifu.jpg
a linkedhez azt tenném hozzá, (nem én találtam ki, sajnos), hogy a %-os nyugdíj emelések helyett a fix összegű emelések lennének igazságosak! (legalább is közelebb az igazsághoz) Mert nem értem, hogy a 200 ezer Ft-s nyugdíjat minek emelni, pláne %-osan! Ez több mint pár 100 ezer nyugdíjast jelent. Az alap nyugdíj megállapítása a munkaviszonytól függ (többé-kevésbé), de amikor nyugdíjas az ember, akkor már ne legyen függvénye a jövedelmének/nyugdíjának az emelés!
Innentől kezdve egyforma státuszúak az emberek!
@eugen4402: írod: "...Bónuszként meghallgathattam az első kötelező reggeli imát ..."
amikor én is hallgatom az egyházi igéket (csak) csodálkozok, hogy ezekhez az igékhez tartozóknak vallják magukat a kormánypártok képviselői és hű alattvalói.
Mert ezeknek a fideSSkdnp-s ingyenélő, élősködőknek semmi közük a szegények segítéséhez, a támogatásukhoz, a szolidaritáshoz!
Sőt ezek a vérszopók a Nép elszegényítéséből élnek, abból gazdagodnak!
Azon is csodálkozok (de mégsem, mert van az a pénz, hatalom), hogy miért tud azonosulni akármelyik egyház ezekkel a Népnyúzókkal.
@Jozefina: tegnap, 10:35: Ez remek ima, ezentúl ez lesz a napi imám!
@eugen4402: írod: " Látod, ezt a montázst el tudnám képzelni ÓRIÁSPLAKÁT-on..."
fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/v/t1.0-9/12510520_485848948286511_3105435837690694584_n.jpg?oh=2ffda1fb11237220c728a93cdff843b7&oe=570647D3&__gda__=1461058146_dcb62b835fce405bf7c70bfa97a5fe3f
Ennek talán lenne értelme, nem úgy mint a több százmillióba kerülő fideSS-es "bevándorlós" plakátnak.
kkalman
@nyanya001: ma, 09:10 Nehéz ám éberen figyelni azt a sok "értelmes" beszédet, ami ott elhangzik. Sokkal könnyebb a havat söpörni. Ezért a nagy fizetésbeli különbség.
Ja, meg egyébként is, megérdemlik...!
...azt, ami most jutott az eszembe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.