Újabb abszurd fordulatot vett a TV2 eladása körüli hacacáré: miután Andy Vajna tegnap bejelentette, hogy lezárta a csatorna megvásárlásának folyamatát, ma a TV2-re szintén igényt tartó, Simicska Lajoshoz kötődő Fonyó Károly érdekeltségei is megszólaltak. Azt mondják, ők a tulajdonosok, és nekik Simicskáék ugyan nem fizettek.

Az Index úgy tudja, hogy komoly oka volt annak, hogy Vajna csak december 31-én tudott üzletet kötni a németekkel:

Információink szerint németekkel az ügyletet december 31-én ütötték nyélbe, azaz nem siették el túlságosan, ennek oka az lehetett, hogy a TV2-nek még a Pro7Sat1 korszakból, pontosabban a Várdy Zoltán-korszakból (2007-2010) volt pár mellbevágóan magas összegű szerződése amerikai filmstúdiókkal, például a Universallal, amikkel kapcsolatban az amerikai partnereknek voltak kifogásaik.

Fonyó Károly ma reggel ügyvédjén keresztül azt közölte, hogy a Vajna-féle megállapodást semmisnek tekinti, mert

az anyacéghez, a TV2 Media Holdings Kft-hez nem érkezett meg a TV2 Csoport vételára, és hozzájárulását sem kérték a jogerős cégbírósági adatok megváltoztatásához.

Azt is hozzátette az ügyvéd, hogy nem baj az, hogy a ProSieben ezennel kiesett a vitából, ugyanis

Ha a Magyar Broadcasting Co. Kft tényleg kifizette a ProSiebenSat.1 Media Ag-t,akkor ez utóbbinak megszűnik a zálogjoga, ami meggyorsíthatja a folyamatban lévő cégeljárások befejezését.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
@Yoda69: ha orbáénc kinéz az ablakon, már az is több milliárdba kerül nekünk, ergo: mindegy.
soljanka
Szóval vagy Orbán volt gecije, vagy új gecije nyer.
Simicskával kb. 25 éve lopják az állam pénzét, Vajnával meg kb.4 éve.
Ha rajtam múlva, mindhárman kenyéren és vizen élnének életük végéig.
De nem rajtam, hanem a zembereken múlott-múlik. Ők meg szeretik, ezt. Hát akkor hajrá gecik, lopjátok ki a szemüket.
Desischado
Remélem, kinyírják egymást! simicska miért nem lép? Ha vállallná a kipakolást, orbánéknak annyi lenne. De nem borítja a bilit, mert ő is nyakig sáros! Esetleg akkor villantana valamit, ha már mindene elúszna!
Főlökött
ui.: "...Fonyó Károly hétfőn közleményben jelezte: hozzájuk nem érkezett meg a TV2-csoport vételára, és hozzájárulását sem kérték a jogerős cégbírósági adatok megváltoztatásához."

"Tehát Vajnának – legalábbis a cégbírósági szokásrend szerint – meg kell várnia, hogy milyen döntés születik, utána kerülhet sorra az ő ügye. Ráadásul Fonyó még a Gazdasági Versenyhivataltól kapott engedélyét is megtámadta decemberben a bíróságon."

Tehát lehet, hogy lezártnak tekinti a vételt, de az is biztos, hogy nem tulajdonosa a tv2-nek, csak azt hiszi, hogy az. Attól még, hogy több ízben mondogatja, még az nem igaz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.