Ebben a ciklusban 150 000, hosszú távon pedig 600 000 közalkalmazottat rúg ki és irányít át a kormány a versenyszférába – legalábbis így értelmeztük Csepreghy Nándor államtitkár szavait, a Miniszterelnökségi Sajtóiroda szerint azonban félreértettük. Nem rúgják ki őket, csak "terelik".

Az ATV-n elhangzott, a fenti felvételen 8:20-nál kezdődő beszélgetés lényegében arról szól, hogy az optimális modellben 10% a közalkalmazottak aránya a teljes foglalkoztatottak körében, vagyis Magyarországon 4 millió foglalkoztatottra csak 400 ezer közalkalmazott kellene, hogy jusson. Ezzel szemben most 1 millió ember dolgozik az állami szférában, a kormány ezért a 600 ezer főnyi különbözetet fokozatosan a versenyszféra felé fogja terelni.

Eddig a hír, amit mi (és még sokan mások) úgy értelmeztünk, hogy mivel a közalkalmazottak nem tudattalan állatcsorda, hanem szerződéssel rendelkező munkavállalók, máshová "terelésük" csak úgy oldható meg, ha jelenlegi munkaviszonyukat előbb megszüntetik, köznyelven elbocsátják, kirúgják őket.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda helyreigazítása szerint azonban ez súlyos pontatlanság, mivel Csepreghy nem mondott ilyet.

Ehelyett – ahogy az a videón is hallható – azt mondta, hogy

száz-kétszázezer embert át lehet terleni még ebben a kormányzati ciklusban a versenyszférába, de hosszútávon – 5-10-15 éves időintervallumban – a 10% elérése szerintem az nem egy irreális célkitűzés.

Hogy hogyan kell a több százezer ember "átterelését" elképzelni?

Úgy kell elképzelni (...), hogy létrejönnek azok a piaci munkahelyek...

...amelyekben majd ezek a dolgozók új elfoglaltságot találhatnak maguknak. Miközben már nem közalkalmazottak, ugyanakkor nem is lettek kirúgva. 

És, hogy akkor most mit jelent pontosan a terelés? Döntsék el, vagy ha a közszférában dolgoznak és terelik Önöket, majd írják meg!

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
A kirúgásokat veletek kellene kezdeni!!! államtitkárok, helyettesek, szóvivők, szóvivők szóvivője, államtitkárhelyettesek ,meg a többi naplopó! akik milliós pénzeket tesznek zsebre!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@Butautáló: sejtik ők. de nem egyszerűbb libázni, mint szembe nézni saját magukkal?
nevemnick
Versenyszféra fidesz módra: közalkalmazottból - közmunkás... Köszönjük Emese!
Butautáló
@Mézike: Van olyan megátalkodott Fityesz-fan is köztünk, aki eljutott a felismerésig! :)) Ma már jóval szolidabb és nem áll ki a gazdi mellett...igaz inkább hallgat. De azért ez nekem szimpatikus. A többi meg fél!
kukac50
Kezdjék a miniszterek tanácsadóival, a Klik összes dolgozójával az önkormányzatoknak meg adják vissza a helyi adókat és az iskolák fenntartásának összes jogát.
Államtitkár sem kell ennyi,ha nem a Nép érdekét szolgálják,hanem Orbánét.
Ha bevezetik a söralátét nagyságú adóbevallást akkor az adóhivataltól is küldhetnek el dolgozókat. Tanárokat orvosokat ápolókat nem szabad elküldeni,hiszen Ők tesznek a legtöbbet a jövőnkért.
vitriol
@verum: hogy hagyhattad ki a felcsúti kisvasutat?
verum
@vitriol: - mea culpa, mea maxima culpa !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.