Nem elég, hogy nagyban megy a főváros kontra Simicska-féle oszlopháború, de most úgy tűnik, nyílt levél-harc is kibontakozóban van. Ma ugyanis az MSZP-s Horváth Csaba nyílt levélben kezdeményezett rendkívüli ülést a Fővárosi Közgyűlésben a BKV-nál kialakult helyzet miatt, amire kemény választ kapott vissza Tarlós Istvántól a főpolgármester megszokott stílusában. A levelet ráadásul Kocsis Máté is szignálta, akiről azt rebesgetik, Tarlós utódja lehet.

Íme a válasz:

Nyílt levél Horváth Csaba fővárosi képviselő részére

Tisztelt Képviselő Úr!

Mindenekelőtt szeretnénk megkérni, hogy ne használjon következetesen olyan titulust, ami Önt nem illeti meg (ugyanis Horváth a saját levelét így írta alá – a szerk). Miután a Fővárosi Közgyűlés a Szervezeti Működési Szabályzatából rég törölte a képviselőcsoportok alakításának lehetőségét, így azoknak vezetőjük sem lehet. Ön még ebben is félrevezeti a közvéleményt.

A lényeg azonban, hogy visszautasítjuk azokat az állításokat, melyeket 2016. január 6-i "nyílt levelében" megfogalmaz.

Sosem állítottuk, hogy mindent helyrehoztunk már abban az "Augiász istállójában", amit Önök örökül hagytak nekünk. Azonban felelős politikusokként – egyébként számos tekintetben jó együttműködésben a Kormánnyal – vitathatatlan eredményeket értünk el a fővárosban.

A BKV hosszú távú finanszírozásában valóban vannak még viták. Viszont ne felejtse el, hogy Ön, Demszky Gábor tán legdicstelenebb ciklusának – ráadásul menet közben megbukott – főpolgármester-helyetteseként azt hazudta a budapestieknek, olyan jó állapotban van a BKV, hogy Ön elérhetőnek látja az ingyenes közlekedést. Ehelyett 73 milliárd forint közvetlen, és 800 milliárd forint belső adósságállomány fogadott bennünket 2010 októberében.

Visszautasítjuk az Ön támadó, hazug fellépését, és nagyon csodálkozunk, hogy felelőtlen, alacsony színvonalú teljesítménye után van bátorsága ilyen mondandóval előállni.

dr. Kocsis Máté                                                               Tarlós István

fővárosi tanácsnok                                                     főpolgármester

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
6 ev kurmanyzas utan meg mindig az elmut8ev, na ne. 20 ev mulva is ezt fogjatok nyokogni, sarlos elvtars?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vitriol
tarlós már ahhoz is kevés, hogy megírjon egy nyílt levelet, ehhez is támogatóra van szüksége, de hogy egy ilyen partnert talált, aki a saját kerületében már levizsgázott, ezzel is magát minősíti, nem kéne leveleznie, inkább végezze a munkáját, ha képes rá!
Lepényleső
Első bekezdés; Önök csak miben nem vezetik félre az embereket?
Második bekezdés;Kinek volt vitathatatlanul jó eredmény,amit a jelen kormánnyal értek el?
Harmadik bekezdés;A BKV dotálásához nem viták kellenek,hanem pénzek. A csele-kedeteiket a bíróságon kellene felróni nekik,most meg meg kellene válaszolni a feltett kérdéseket.
Negyedik bekezdés;A támadó,hazug fellépést,főleg ha alacsony teljesítménnyel és felelőt-
lenséggel párosul,igazmondással le lehet söpörni. Felsőbbrendű arroganciával viszont
talán nem kéne operálni,hátha nincs alapja.
gazdag dezső
Nekik nem kevesebb ,mint elődjének is a hűtlen kezelés,a közpénzek elcsalása,értelmetlen rossz gazdálkodás..hozzá nem értés...és ,még sokáig lehetne sorolni a bűneit.Nem kellene a hozzá nem értő csúcsvezetőket szaporítani óriási fizetésekkel...
Hofipisti
No az lesz aztán a szép világ, mikor a MIÉP-csöcsön nevelkedett "nyóckeres úrifiú" lesz Budapest főpolgármestere. Az lesz az igazi szégyen a demokráciára!
Desischado
Dr kocsis máté..?!?!?! Ez a patkány mióta doktor, nem tudjátok? És tarlós, a fidesz hű kiszolgálója! Nem kellene másra mutogatni, épp elég, amit ők csinálnak 2010 óta az országgal! Ilyen aljas, rabló hazug kormánya még nem volt Magyarországnak! Még ők mernek másokat megszólni?! Agyam dobom el menten! Ezt a pofátlanságot!
hemami
Az egész cirkuszból, csak annyi lenne a kérdésem, hogy mikor ülhetünk már fel a 3-as metróra halálfélelem nélkül ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.