A Jobbik sincs elragadtatva a kisebbik kormánypárt szingliadós ötletétől. Mint a párt péntek délutáni közleményében írja, "a politikának nem az a dolga, hogy beletrollkodjon az emberek magánéletébe".

A Jobbik szerint a politikának ugyanakkor az a dolga,

hogy olyan ösztönző, nem büntető, hanem jutalmazó programokat indítson, melyek a kívánt hatást elérik. Jelen esetben ez gyermekvállalás ösztönzése, a minél több nagycsalád létrejötte.

Ahogy másoknak, a Jobbiknak sem sikerült értelmeznie a párkeresés költségeihez való állami hozzájárulás ötletét:

Agyrém és értelmezhetetlen a párkeresés költségeinek állami hozzájárulása. Netán az első randi költségeire gondoltak a kereszténydemokraták, amit számlával kellene igazolni, esetleg az italok kifizetésére vagy a diszkóbelépők ingyenessé tételére?

A három gyermekkel nem rendelkező nők államigazgatási diszkriminációja viszont egyenesen felháborítja a radikális pártot, mely már "megtermékenyítő táborokat" is vizionál:

Egy másik ötlet szerint 30 év felett szingliadót vezetnének be. Félő, hogy a kormány rögtön bevezetné a válásadót vagy a veszekedésadót is. Az pedig, hogy az állami szférában ne tölthessen be vezető pozíciót az a nő, aki nem szül legalább három gyermeket, mélységesen felháborító, innen már csak egy lépés a megtermékenyítő táborok létrehozása.

A Jobbik úgy véli:

azért pedig senki sem lehet másodrendű állampolgár Magyarországon, mert nincs legalább három gyereke.

Egyébként a radikális ellenzéki párt szerint a dolog vicces, de nem annyira:

A kisebbik kormánypárt ötleteit viccnek is felfoghatnánk, ám az elmúlt években már több olyan felvetésük is elhangzott, melyeket először poénnak tartottak az emberek, ám később mégis jogszabály lett belőlük.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ennél hülyébb ötletet nem lehet már kitalálni !
Degeneráltak !
KERKA
Visszamenőlegesen is lehessen kérni, nagyobb sikere lenne.
nyanya001
Ennél hülyébb ötletet nem lehet már kitalálni !
Degeneráltak !
Toby
Javasolom, hogy az óvszerreket is szíveskedjenek kifizetni, keresztény-erkölcsi alapon, de lehetne dugástámogatás is ! Úgy kezdő lépésként...
KERKA
@Toby: Szerintem a fiatalok dugni tudnak, csak abból nem lehet megélni:))
justhpeter
@Toby: Az ötlet jó ! Tessék mondani, öregek is elkezdhetik ? Nem lehet a dugástól valamilyen betegséget kapni ? Mivel már nem sok van hátra, kérhetem a támogatást naponként ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.