Az LMP ismételten a paksi atomerőmű-bővítés leállítására szólította fel a kormányt. Az ellenzéki párt szerint a beruházás egyetlen valódi célja a Fidesz gazdasági hátországának feltőkésítése.

Gál József, az LMP szóvivője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek úgy fogalmazott, az ország következő évtizedeit teheti tönkre a kormány, "ha drágán, súlyos korrupciós költségek mellett épít meg egy fölösleges atomerőművet".

Kiemelte, az LMP kikérte a Magyar Villamos Művek reklámköltéseit, amelyekből a párt szerint kiderül, hogy a kormány nem energiapolitikai szempontok alapján döntött a "titokban és ellenőrizetlenül" előkészített beruházás mellett, hanem csak a "bővítésben rejlő korrupció lehetősége érdekelte". Az LMP szóvivője szerint adatigénylésükből világossá vált az is, hogy a paksi beruházás reklámköltéseiből "az új Simicskákat tőkésítik fel". Az adatok alapján ugyanis a Széles Gábor tulajdonában lévő Echo Tv és Magyar Hírlap összesen több mint 100 millió forintnyi megrendelést kapott – fejtette ki Gál József, majd hozzátette, a "maradék" nagy részét a Magyar Demokrata kapta, amely még az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-től is kapott tízmillió forintnyi megrendelést.

Az LMP szerint mindez újabb bizonyíték arra, hogy az "oligarchaháború valóban súlyos pénzeket emészt fel". A párt szóvivője példaként említette, hogy a "kaszinókoncessziókon meggazdagodott Andy Vajna állami bank által adott hitelre vette meg a TV2-t", továbbá "sorban jönnek létre az új lapok és portálok, amelyek mögött mindig ugyanaz a gazdasági hátország tűnik fel".

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
...,hogy ezeknek van pofájuk az elmúlt évtizedekre egy rosszalló megjegyzést is tenni?
Lepényleső
...,hogy ezeknek van pofájuk az elmúlt évtizedekre egy rosszalló megjegyzést is tenni?
prime777
Drága barátaim,ti tényleg elhittétek,hogy ezek azért ragaszkodnak ahhoz,hogy megépüljön Paks II,mert annyira de annyira szeretnének a jó nemzetes magyaroknak olcsón áramot adni?
Ráadásul már levezették azt is,hogy többe kerülne az energia ezzel a beruházással,mintha máshonnan szereznénk be.
Ezek nem ragaszkodnak soha semmihez oly nagyon,ha az nem a saját gyarapodásukról szól.
A fidesz olyan egyszerű mint a szeg.
De szerintem ha ezt mégis "átverik" csak azért is, és felveszik a 10 milliárd eurós hitelt,akkor nekik végük.Olyan helyzetbe hozzák akkor az országot amiből 50 év alatt sem biztos,hogy kikecmergünk.Ők persze jól fognak élni,akkor is ,de a népharag elől nem menekülhetnek.
Ha valamihez ezek a foggal körömmel ragaszkodnak abban lehet tudni,hogy feltehetően pénz van.Aztán hoznak néha pár látszat intézkedést is a "hülyéknek",csontnak,hogy lehessen hivatkozni rá,hogy a szocik idején ilyen nem vót.
Ilyen a rezsicsökkentés is,pár ezer forintos kis sztorik.
Emeljék duplájára a minimálbért meg a közmunkát is,ez legalább már érezhető segítség lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.