A Fidesz választ vár a Migration Aid nevű szervezettől arra, hogy valóban egy többszörös visszaeső bűnöző intézte-e a bevándorlók körüli ügyeket. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján egy portál értesülésére hivatkozott, amely szerint – idézte – "egy börtönviselt, sokszorosan visszaeső bűnöző az egyik legnagyobb, bevándorlókat segítő szervezet élén tevékenykedett Magyarországon".

A hírek szerint – folytatta a szóvivő – "ez a bűnöző az egyik főszervezője a Migration Aid nevű, tulajdonképpen Soros Györgyhöz tartozó szervezetnek", amely Magyarországon és máshol Európában is segíti az illegális bevándorlást – például útikönyvekkel, különböző szolgáltatásokkal –, és amely ősszel tüntetést szervezett a határzár ellen.

A Fidesz kíváncsi arra, igaz-e, hogy egy visszaeső bűnöző szervezte a bevándorlók körüli ügyeket – közölte Halász János, hozzátéve: ha ez igaz, akkor adjanak választ arra, hogyan tölthet be egy bűnöző ilyen pozíciót. A kormánypárt vizsgálatot követel a Migration Aidtől, és ha kell, más fórumokon is, mert "akár nagyon súlyos nemzetbiztonsági kockázata is lehet ennek az ügynek" – mondta a frakciószóvivő. Szerinte az is kérdés, hogy Soros György alapítványa tudott-e erről.

Halász János nyilatkozata után kérdésekre nem volt lehetőség. Ugyanakkor a sajtóeseményen részt vevő Zsohár Zsuzsanna – aki korábban a Migration Aid szóvivője volt – reagált az elhangzottakra, és újságírók előtt kijelentette: "a Baba néven ismert Tóth Csaba nem képviseli ezt a szervezetet (a Migration Aidet). Baba nagyon régóta nem dolgozik velünk". Azt is mondta, a Migration Aidnek semmi köze Soros Györgyhöz.

A Migration Aid később közleményt is kiadott, eszerint 

1. Nem felel meg a valóságnak, a Migration Aid nem bejegyzett, nincs számlaszáma. A Migration Aid bejegyzésével kapcsolatos információkat megtalálhatjuk a szervezet weboldalán a www.migaid.org oldalon.

2. Nem felel meg a valóságnak, hogy a cikkben "Baba" néven említett személy a Migration Aid vezetője. A szervezet igazgatósági tagjainak adataii szintén megtalálhatóak a fenti weboldalon vagy lekérhetőek a bejegyzést végző hivatal adatbázisából.

A Migration Aid International nevében csak a szervezet igazgatósága, korlátozottan a szervezettel önkéntes szerződést kötő személyek járhatnak el. A "Baba" néven említett személynek nincs ilyen szerződése, sem jogosítványa arra, hogy a Migration Aid nevet használja.

Nevezett személy figyelmét erre többszörösen felhívtuk, aki mivel kérésünk ellenére továbbra is használta a Migration Aid nevet, kizárásra került minden ilyen nevű csoportból, amihez a Migration Aid International igazgatóságának hozzáférése van, már a tavalyi év őszén. Legutóbbi információnk szerint tavaly október óta "Keleti csoport" név alatt tevékenykedik.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ha úgy lenne igaz a hír, ahogy arra fidesz választ vár, akkor megérteném őket.
Viszont arra még nem kaptunk választ, hogy a börtönviselt ,,ügyvezető igazgató" milyen módon került az évszázad legnagyobb csalásának főszereplője élére? Hogyan lett a Quaestor első embere néhány napra?
Sziszifusz
@Aki Én: ...Úgy, ahogy a Fidesz székház ostromakor a "várvédők" közé, egy emberölés miatt elítélt tisztalelkű fiatalember.
joopapa
Én meg arra keresem a választ, hogy lehet egy jogerősen elítélt bűnöző a fityesz mutyipárt tanácsadója! Vagy nem is tanácsadó? Olyan kusza ez a történet! propeller.hu/itthon/2634329-mancs-habonyt-garazdasagert-eliteltek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.