Lengyelországban és Magyarországon eurorealisták vannak hatalmon, akik Nagy-Britanniát fontos szövetségesnek tartják, és nem érdekük, hogy szétessen az Európai Unió – írta kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

"David Cameron brit miniszterelnök budapesti látogatása megmutatta, hogy (Jaroslaw) Kaczynski és Orbán (Viktor) meglepő módon az Európai Unió egységének a megmentőivé válhatnak" – vélte Martin Ehl, a tekintélyes újság külpolitikai rovatának vezetője Hogyan menti meg Kaczynski és Orbán az EU-t című kommentárjában.

Martin Ehl szerint egyértelmű, hogy sem Lengyelország sem Magyarország számára nem lenne jó, ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból. Mindkét ország ezért London értésére adta, hogy támogatja a brit reformterveket, kivéve azt a pontot, amely a más EU-tagországokból érkezett munkavállalók szociális juttatásait érinti.

"Az erős nemzetállamok szövetsége, amelyben európai eszközök áramlanak a nemzeti költségvetésekbe, és egy működőképes közös piac ugyanis pontosan az, amire a lengyel és a magyar konzervatívoknak szükségük van" – szögezte le a szerző. Működőképes közös európai piac és a nyugati cégekkel folytatott együttműködés nélkül egyik ország gazdasága sem tudna úgy fejlődni és annyi munkahelyet biztosítani, mint most – tette hozzá.

Euroszkeptikusnak nevezni Kaczynskit és Orbánt, tekintettel még akár az unióban növekvő pesszimizmusra is, megtévesztő. Mindketten inkább eurorealisták. Az erős nemzetállamok Európája, amelyet a britekkel együtt mindketten követelnek, ugyanis éppen az a cél, amely felé a pénzügyi és menekültválság, valamint a brexit veszélyének árnyékában az Európai Unió tart – zárta kommentárját a cseh Hospodárské Noviny.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Csehek ! Vigyétek, tokkal TEK-kel, vonóval, stadionokkal, mészárosokkal és gararancsikkal együtt !
Aztán fél év múlva meghallgatjuk a tapasztalatokat !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
petike
@Lepényleső: Ahogy megvédte (megmentette) a nyugdíjmilliárdokat, a devizahiteleseket, a keményen dolgozó kisembert a bankoktól...
human
Ha a cseheknek egy Orbánra van szükségük, hát vigyék. Itt eggyel több van belőle mint kellene.
Desischado
Én odaadom ingyen és bónusszal együtt a cseheknek! Milyen szeren vannak ezek, hogy ekkora kapitális baromságokat írnak? Majd megtudnák hol lakik az atyaúristen, ha orbán a nyakukra ülne!
nezelodo
Szegény Václav Havel forogna a sírjában az ilyen vélekedés láttán. Sokkal vészjóslóbban nyilatkozott ő a felemelkedő Orbán láttán.
Gyuri Géderről
Ez az ütődött cselák, miért nem jön ide, és viszi magával. Ott aztán szabadon nyelvelhet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.