Tíz százalékos megszorítócsomagot vezet be az orosz kormány. Oroszország, amely szinte kizárólag egyetlen exportképes termékéből, a szénhidrogénekből szerez bevételeket, az olajár folyamatos zuhanása és az országot az ukrajnai háborúja miatt sújtó szankciók miatt évek óta válságban van, annyira, hogy most már jelentősen vissza kell fogni a kiadásokat. Ami külpolitikai szempontból rendkívül aggasztó hír, mert Putyin hatalma stabilitását az ország viszonylag jó gazdasági teljesítményének köszönhette. Amikor pedig a gazdaság gyengélkedik, Putyin hatalma másik pillérére, az Oroszország feltámasztásába vetett hitre szokott hagyatkozni, vagyis erős kardcsörtetésbe kezd, és olykor-olykor lerohan egy szomszédos országot. Most pedig komoly nehézségekre kell készülnie az orosz kormánynak, ami akkor döntött a megszorításról, amikor még 37 dollár volt a Brent típusú kőolaj hordónkénti ára. De az irányadó olajár azóta is mélyrepülésben van, hétfőn már csak 30,43 dollárt adtak érte, és bár...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: bundi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bundi
hajrá...és viktorék átjátszották nekik az országot...nesze neked paks 2...majd az oroszok finanszírozzák...mi?
Szókrakész
@bundi: Az oroszok hosszútávon nyertesei a bulinak. Ráadásul Irak, Irán jön még majd ki jól belőle.
Itt USA fog szívni egy hatalmasat. A csatlósa Szaud-Arábia pedig csődölni fog.
Oda a petrodollár egyeduralma.

De mi van a mi "rezsicsöki" gázárunkkal?
Miért nem csökken?
ila51
@Szókrakész: ...hát csökkent a fűtőértéke , nem elég az ?
Szókrakész
@ila51: Ja tényleg.
Én hülye.
Tényleg nem értek a matekhoz.
Be kell iratkoznom a Matolcsy egyetemére varázspálca szakra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.