A kereszténydemokrata Hollik István szerint Brüsszel újra be akarja engedni a bevándorlókat Magyarországra, és az Európa Tanács most Magyarországon akarja számon kérni a bukott európai bevándorlás-politikát. A Fidesz és a KDNP felszólítja a kormányt, hogy ne engedjen a brüsszeli nyomásnak – jelentette ki a kormánypárti országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kifejtette: szerdán újabb nyomásgyakorlás érkezett, az Európa Tanács emberi jogi biztosa üzenget a kormánynak a menekültügyi szabályozással összefüggésben, azt állítva, hogy a magyar szabályozás és gyakorlat nincs összhangban az európai emberi jogi normákkal.

Hollik István szerint Brüsszel sokadik alkalommal próbál bosszút állni és nyomást gyakorolni, amiért Magyarország elutasította a kötelező betelepítés kvótát és amiért sikeresen és határozottan megálljt parancsoltak az újkori bevándorlásnak.

A KDNP-s politikus, aki a két kormánypárt álláspontját ismertette, kiemelte: a magyar kormány kezdetektől a józan ész politikáját követi, és többször figyelmeztette az unió vezetőit arra, hogy a határok védelme a legfontosabb feladat a bevándorlók között terroristák bújhatnak meg, a bevándorlók nem tisztelik a törvényeinket, a kultúránkat, és az európai nőket.

Hollik István szerint Magyarország olyan ország, ahol a menekültügyi szabályozás teljesen összhangban van az európai irányelvekkel, be is tartja ezeket a szabályokat, de más országok láthatóan megszegik ezeket.

Hozzátette: a terrortámadások, az állandó fenyegetettség, a kölni és más európai nagyvárosokban történt erőszakos cselekmények figyelmeztetnek, hová vezet, ha az európai vezetők homokba dugják a fejüket és nem cselekednek az európai népvándorlás ügyében.

Az EU-nak meg kellene hallania az európai polgárok hangját és változtatni kellene bevándorlás-politikáján – jelentette ki a kormánypárti politikus, aki kitért arra is: a tavalyi évhez hasonlóan idén is másfél millió bevándorlóval lehet majd számolni, a népvándorlás folytatódik.

A KDNP-s politikus kérdésre az MSZP-elnökének szerdai közérdekű adatigénylésről szóló beadványáról azt mondta: nevetséges, hogy Tóbiás József akarja megvádolni a kormányt, úgyhogy közben az ellenzék van tele a korrupciós ügyekkel.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Én meg felszólítom a fütyi-szt és a kádéenpét hogy ideje volna már eltakarodni az országból!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Ez a hollik fütyi egy polihisztor, nem mindenhez ez semmihez se ért, azért magyarázza)))))))))))
wagabund
..."a magyar szabályozás és gyakorlat nincs összhangban az európai emberi jogi normákkal."...

még szerencse...akkor itt is randalíroznának, az utcán szarnának, fosztogatnának...én meg szerényen kérem a kormányomat, tessen szíveskedni nem engedni a brüsszeli nyomásnak...és hajtsa el a francba ezeket...

...és mi van az aláírásokkal? hö? tessenek még hozzáhamisítani vagy hárommilliót, és elvinni brüsszelbe, meg berlinbe, hogy a nép frankón nem kéri ezeket a fínom embereket...pláne az ordenáré bulit...nálunk béke van(a magunk módján)
Desischado
Látszat handabandázás. Ez a hollik, vagy ki a fene hol él? Ez is csak arra jó, hogy a rablóbanda szítsa a tüzet, és a migráns ügy kapcsán, újabb jogokat szerezhessen meg magának! Lásd: Az alaptörvényt már megint módosítani akarják!
duck
A nyomás alatt álló férfiak már csak ilyenek: Felszólítanak másokat, hogy ne álljanak nyomás alatt.
orbán agynyomása, agymosása mívelendi ezt - a megfelelő férfiakkal, és nőkkel (bár az agynyomott, agymosott nőkről kevés szó esik)..
orbánék üzenete a nőkhöz: szülj, főzz, moss, mosogass, takaríts - napközben; este meg legyél olyan, mint egy kurva: szopj, nyalj, pucsits.
orbán beteg világa...
kukac50
Magyarország sem fogja elkerülni a betelepítési kvótát..Uniós tagok vagyunk uniós kötelezettséggel. Azért van erről szó,hogy a belföldi problémáról elterelődjön a figyelem.
papa.49
Hollik= a fütyisz ügyeletes hülyéje)))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.