Országos összefogás van kibontakozóban a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tantestülete által indított tiltakozási akció körül: nemcsak iskolák és civilek vannak a csatlakozók között, hanem a baranyai legnagyobb szakszervezetek révén immár más szakmák érdekvédői is – írja a hvg.hu.

A Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége (BMSZA) is csatlakozott a miskolci gimnázium nyílt leveléhez, közleményükben jelezték, hogy egyetértenek a leírtakkal, és támogatják azt. A hvg.hu cikke szerint ez azt jelenti, hogy a pedagógus szakmán túl többek között rendőrök, húsipari, acélipari dolgozók és szociális munkások is kiállnak a miskolci tanárok által indított kezdeményezés mellett.

A közoktatás állapota miatt indított tiltakozáshoz egyre több magánszemély és szervezet csatlakozik; pénteken délelőtt 60 tantestület és 4500 magánszemély fejezte ki támogatását: a folyamatosan bővülő lista a tanitanek.com-on nyomon követhető. A miskolci iskolák maximálisan szolidarizálnak a nyilatkozat szerzőivel, de egyre több város iskolái csatlakoznak a kezdeményezéshez.

A csütörtöki kormányinfón Lázár János élesen reagált a pedagógusok felhívására:

„Akinek nem tetszik a munkaadó személye, az a nemtetszésének az országgyűlési választások alkalmával adhat hangot” – jelentette ki. Majd visszatámadt, és kifejtette: a tanároknak az oktatási rendszer keretei helyett inkább a képzés minőségével kellene foglalkozniuk, mert 2002 óta csökken a diákok tudásszintje, és „a pedagógusok nem tehetnek úgy, mintha ehhez nem lenne semmi közük”.

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemjoezigy
te szemétláda, élősködő féreg, lázár!
1. nem erre kaptatok felhatalmazást a választáskor, amit azóta is csináltok!
2. biztosítsátok a tanároknak és a megfelelő körülményeket, és utána jártassátok a pofátokat.
3. egy két ingyenélő államtitkár és te többet kerestek mint egy-egy iskola tanári kara!
És mit csináltok? Tönkre teszitek az országot!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Papuska1
@KERKA: A pedagógusok és a gyerekek száma és az egy pedagógusra jutó gyerek egyszerűen kiolvasható a statisztikából. Csak meg kell nézni! 12%-al nőtt a pedagógusok és 5%-al csökkent a gyerekek száma! Ezek azért tények! Egyébként ez nem baj, mert néhány éve mindig volt otthon valaki, ma meg szinte mindenki dolgozik. Változott a világ, változtatni kell a szolgáltatáson! Az pedig, hogy a szakos tanár 4-5 órát adott le a szakja szerint 15-öt meg szakszerűtlenül nem volt megoldás. Egy nem kiképzett pedagógus órájának értéke harmada a képzettnek. Nyugaton ilyen "lyukak betömésére" középfokú végzettségű és szakképzett pedagógiai asszisztenst használnak fele se bérért! Ami becstelen és igazságtalan volt a múltban, azért becstelenség harcolni! Egyébként pedagógusként azt mondom, hogy számos olyan réteg van ma kis hazánkban, aki sokkal jobban le van maradva, mint ma a pedagógusok, és nem kiabálnak olyan hangosan. Az kiabál legjobban, aki a legtöbbet kapta! Még nem nyirbálták meg a 46 nap szabadságot sem, és még van néhány tanítás nélküli nap. Nem irigylem, de jobb lenne hallgatni. Nyugaton ilyen nincs!
soljanka
@Papuska1: Most csak találomra egy 2008-as benzinárat néztem - ez ugye 10 éven belül van- nos, akkor 240Ft volt. Most 320.
Tehát az nem igaz, hogy egy évtizede nem volt ennyi a benzin.

És hogy mennyivel csökkenti a szállítás költségeit?
"A Magyar Pékszövetség szerint az üzemanyagár csak néhány százalékot tesz ki a kenyér költségében."
A logisztikai költségnek azonban jó néhány egyéb eleme is van, a jármű fenntartása, a sofőr bére, a különböző biztosítások, a súlyadó, a szervizköltségek, az útdíjak is idetartoznak. Ezek figyelembevételével az üzemanyag árának a súlya a logisztikai költségen belül körülbelül egy százalék.

A sertés meg nem azért lett olcsóbb, mert a fidesz úgy akarta, hanem, mert a német piac beszűkült az orosz embargó, meg az olcsó takarmány miatt.
(Az áfa csökkenése meg a Mészáros és társa zsebét gyarapítja)

De olvasgasd nyugodtan a statisztikákat.
kkalman
Lázártól nem is vártam mást. Sunyi, cinikus taplóságot. Ő ezt tudja, ebben perfekt.
varirmag
"(Az áfa csökkenése meg a Mészáros és társa zsebét gyarapítja)"
Hogyan gyarapítja ??
Most komolyan, nem látom át .
Papuska1
@soljanka: Azzal kezdtem, hogy nem minden a FIDESZ-nek, van ami a pillanatnyi szerencsés helyzetnek köszönhető. Egyébként az üzemanyagok ára lehet, hogy nem 10 éves viszonylatban, de rég nem volt ennyi. A mondandóm lényege pedig az, hogy nem mindig a megszokott gazdaságpolitika a jó! A FIDESZ valóban szokatlan utat választ, helyi viszonylatban megpróbálja lefelé vinni az árakat, illetve megállítani az emelkedésüket, de ezzel együtt természetesen a bérek sem emelkednek a szoci világban megszokott mértékben. Azt kellene észrevenni, hogy ez így is reálbér emelkedés. Az árak kordában tartása. Ez mindenkinek jó, mert mindenkit érint. Az béremelés csak azt, aki kapja. Ráadásul a folyamatos infláció (árak és bérek meredek emelkedése) törvényszerűen és logikusan egy gazdasági krachhoz vezet. Ez eddig közgazdasági törvényszerűség volt. A csőd mindenki vagyonának vesztésével jár és csak az államok felett álló erőknek jó, az emberek nagy többségének életük munkája eredménye elvesztése. Talán erre is fel kellene figyelni, hogy az Engelsi törvényszerűség, csak unortodox módon védhető ki, ha kivédhető. Miért ne lehetne erre kísérletet tenni? Miért törvényszerű, hogy az árak és a bérek egyszer milliós, majd milliárdos nagyságrendre emelkednek, majd teljesen értéküket vesztik. Csak egy nagyon szűk kör marad gazdaságilag életben! Lehet másképp is csinálni, még akkor is, ha az a kicsi réteg mindent megtesz a módszer besározására, a naiv egyszerű potenciális vesztesek meg birka módra szolgálják ezt a szűk réteget. Miért baj az, ha egy kormány másképp csinálja. Ez a Mészáros és társa zsebében landolnak, ami logikailag sem igaz pont ezt az irígység faktort táplálja. A nem központi irányítású, kapitalista gazdálkodásnak, ha unortodox is vannak győztesei és vesztesei. Ez nyugaton is így van! Itt kitalálték, hogy irigyelni kell a nyerteseket. Nyugaton ez miért nincs így? Ott is van milliárdos, és van szegény! De ez ott magánügy. Szigorúan az!
soljanka
@varirmag: Bevásárolt sertésből, meg vágóhídból. Magas áron nem tudja értékesíteni - épp a beszűkült piac miatt -, ezért csökkenteni kellett valahogy az árát. Konkrétan nem lett volna érdeke, hisz neki tök mindegy mert visszaigényli, viszont el kell tudni adni- és persze nem a fogyasztóknak, hanem a felvásárlóknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.