A tüntető taxisok teljesen félreértik a helyzetet, s mivel nem ismerik fel, mit kellene úgy igazán követelniük, csak maguknak és a taxi-szolgáltatás jövőjének ártanak. Az Uber betiltását követelni pont annyira előremutató, mint az iPodok betiltását várni arra hivatkozva, hogy gyártásuk csökkenti a CD-eladásokat. Semmi, de semmi értelme.

Kevés szolgáltatásnak van a rendszerváltás utáni Magyarországon rosszabb híre, mint a taxizásnak. A "hiéna" mára a "taxis" szinonimája – legalább egy rémtörténete mindenkinek van. Sokan még a fix tarifás, sárgás új rendben sem mernek álló autóba szállni, mert hát ki tudja, mit kapnak és főleg mennyiért. A telefonon hívott autó legalább az, ami. Kicsi, sárga, drága, de a mienk.

Csoda-e hát, hogy a fogyasztók egy része lendületből átpártolt az olcsóbb, megbízhatóbb, modern, praktikus Uberhez, ahol nincs készpénzforgalom, kártyával kell fizetni, ahol érkezik az elektronikus számla, s ahol a kliens (úgyis, mint a nagybetűs Fogyasztó) a saját kis okostelefonján simán lepontozhatja, esetleg kirúgathatja a sofőrt, ha nem tetszett neki a kapott szolgáltatás? A piacon semmi sem véletlen: biztos van annak valami oka, hogy az Uber bőven pariban van a sárga taxikkal, pedig nincsenek előjogai, nem mehet például buszsávban.

A taxisok szerint az Uber versenyelőnyét az adja, hogy kevesebb az adminisztratív teher a cég sofőrjein és egyesek vélhetően adót is csalnak, mivel a sofőrök nem alkalmazottai a cégnek, csak partnerei (persze közben ezer rémtörténet kering a taxiórával és a munkaügyi bejelentéssel trükköző, vagyis adócsaló sárga taxisokról is, lásd például a mai kommentháborút a tüntetés Facebook-oldalán).

Az igazság az, hogy a taxisok szemszögéből nézve a helyzet sokkal rosszabb. Az Uber nem(csak) adminisztratív mutyik miatt tör fel, mint a talajvíz.Übereltévedt taxisok, avagy mérd fel a helyzeted, ha tüntetszFotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az Uber valójában nem versenyez a taxikkal, hanem teljesen átrajzolja a személyszállítási bizniszt és uralja is az általa átalakított iparágat. Az Uber az a hagyományos taxizásnak, ami az iPod volt a CD-nek: halálos ítélet. A szabályozás pedig ugyanúgy hezitál az Uber és a taxisok igényei között, ahogy anno a hagyományos zeneipar igényei és a digitális zeneszolgáltatás igényei között sem mert egyértelműen dönteni. Inkább maszatolt, kivárt, időt húzott, mérlegelte, hogy mikor veszít kevesebbet. Aztán szépen kivárta, hogy a hagyományos zeneipar belássa: mindennek meg kell változnia, hogy semmi ne változzon.

Az új világ, az új lehetőségek előbb-utóbb szabályozói beavatkozás nélkül, sőt annak ellenére is kikényszerítik a változást. A lovaskocsis szolgáltatások sorsa, hogy tönkremenjenek, ha feltalálják a benzines autókat. A GPS világában kit érdekel már, hogy egy taxis ismeri-e a várost elölről-hátulról? (Sokkal nagyobb probléma, hogy a fogyasztók egy része már nem hiszi el, hogy a taxis eme nemes tudását arra használja, hogy a legrövidebb úton juttassa célba a kedves ügyfelet.)

Az állam nem állíthatja meg ezt a folyamatot, csak lassíthatja és mederbe terelheti. Ez talán dolga is, s ha valami, hát ez a taxisok érdeke: nem az Uber betiltását kell követelni, hanem szabad versenyt és modernizált szabályozást. Az állam persze bekeményíthet, betilthatja az Uber-szolgáltatást, ahogy a franciák tették, de az Uber autói már akkor kint lesznek az utcán újból, amikor a tinta még meg sem száradt a rendeleten. Erre igény is lesz: az Uber nemcsak a sofőrjei érdekeit képviseli, hanem a fogyasztókét is, ami a sárga taxisokról már kevésbé mondható el.

Sokkal helyesebb lenne, ha az állam látványosan elvárná az Ubertől, hogy tartsa be a létező szabályokat, fizessen adót, feleljen meg bizonyos minőségbiztosítási követelményeknek – ezzel némileg csökkentené a versenyképességét, de nem akadályozná az olcsó és hatékony személyszállítást feleslegesen idióta szabályokkal, vizsgákkal. Ideje megbízni a GPS-ben. Az állam akkor tenné a legjobban, ha ismét elengedné az árversenyt a piacon és csak a szabályozási feladataira koncentrálna, de arra nagyon. Ezzel némileg növelné amúgy a taxisok versenyképességét is.

Übereltévedt taxisok, avagy mérd fel a helyzeted, ha tüntetszKép: Drone Media Studio

Ha a taxisok tiszta piaci alapon, állami tarifák és idióta, felesleges szabályok nélkül versenyezhetnének a szabályozott és szabálytiszteletre kényszerített Uberrel, akkor derülhetne ki igazán, hogy a taxióra vagy az applikáció a nyerő. Nem betiltani kell az Ubert, hanem olyan szabályozást teremteni, ahol versenybe lehet szállni vele: a fogyasztók majd eldöntik, semleges körülmények között is az iPodot választják-e a CD kárára.

Ha az állam úgy dönt, a taxisoktól fél jobban, azzal csak elodázza az elodázhatatlant. Ha úgy dönt, hogy a fogyasztóktól fél jobban, tudnia kell: attól senki nem vesz majd több CD-t, hogy nem lehet iPodot kapni, de legalább sokaknak lesz rossz és az állam elmondhatja magáról, hogy a fejlődés kerékkötője.

Végső soron mindenkinek jobban megéri, ha az állam szabályozóként, tisztességes végrehajtóként és következetes ellenőrként lép fel, aztán pedig szolidáris és baráti kezet nyújt azoknak (várhatóan a taxisoknak), akik kiesnek a tisztességes versenyből.

Ja, hogy Magyarországon se szolidáris állam, se baráti kéz, se tisztességes verseny? Az már egy másik történet. De azt is érdemes szép hosszan megírni.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Ha anno nincs a reptéri maffia, ha anno nincs egy 2 saroknyi fuvar városnézéssé duzzasztva, vagy annak számlázva, ha anno..., akkor most a nép még empátiát is érezne irántuk.

Lehet, hogy tisztult a taxi rendszere, javult a morál, az erkölcs, de a beidegződéseket, reflexeket nehéz felülírni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
@human: Nem is a betiltást kellene betiltani, hanem azonos versenyfeltételeket teremteni!!!
Ha nekem sárgára kell festenem az autót, akkor a másiknak kelljen bugyikékre festeni, stb!!!
Butautáló
Csak a zsebüket féltik! Ez a verseny fiúk, alkalmazkodni kell nem höbörögni!
bencemacska
Bocs., de csúnyán mellé nyúltam!
Helyesen: nem is a betiltást kellene követelni, hanem...
Szókrakész
Ha anno nincs a reptéri maffia, ha anno nincs egy 2 saroknyi fuvar városnézéssé duzzasztva, vagy annak számlázva, ha anno..., akkor most a nép még empátiát is érezne irántuk.

Lehet, hogy tisztult a taxi rendszere, javult a morál, az erkölcs, de a beidegződéseket, reflexeket nehéz felülírni.
Toby
Szóval akkor mégsem a migránsok veszik el a "magyar emberek" munkahelyeit, mert ezt a "magyar emberek" is faszán el tudják végezni, ha pénzről van szó ?
Hatalmas buli a taxizás, ismerősöm ( jó ismerősöm, mert anno Ausztriából hozott be nekem motorfűrészt, majdnem fele árban ! ) taxis volt vidéken, ma már nyugdíjas. Hatalmas pénzt hoz a taxizás, elég ha csak annyit mondok, férjhez mentek a lányai, mindent az öreg taxis fizetett a lagzitól kezdve a hozományokig, új autóig, hétvégi házig, borospincéig, nászútig a fél világon át. És ma sem hal éhen, aminek azért örülök, igaz, az utolsó pillanatig taxizott, rengeteg külföldi fuvarral !
pbalage
ez az egész sztori szerintem tök jó reklám a Ubernek.
verum
@bencemacska: - fölösleges költségnövelés az ilyen elvárás. A taxisok sárga színe is az volt, ne növeljék a marhaságokat.
A cikk teljesen világosan leírta, hogy mi az ábra. Azon kívül nagyon nagy előny, hogy az utas nem fizet kp-vel. Ez jó az utasnak és biztonság a sofőrnek.
És az Uberes pontozási rendszer is remek ötlet, taxisoknál is jó lenne ilyen. Az utas pontozza, hogy mennyire van megelégedve a sofőrrel, a járművel, stb. A pontrendszert nyilvántartják és a megrendelő már látja, hogy mekkora pontrendszerű sofőrje jön, akit vagy elfogad, vagy nem.
A jövőt valóban csak késleltetni lehet, meggátolni nem.
A taxisok szerintem most magukra maradtak.
human
@verum: Szerintem is ötvözni kellene a kettőt. Csak ha ezt az állam csinálja tuti, hogy még drágább lesz a taxizás.
bencemacska
@verum: ma, 19:39
Én lényegében egyetértek a cikkel is, meg veled is.
Csak az egyenlő feltételeket hiányolom.
Azért emeltem ki a színt, mert a taxisokat sem kérdezte meg senki, hogy akarják-e a záptojás színt, vagy sem! Sokan tiltakoztak, de az volt a választás, hogy ha taxizni akarnak, akkor be kell tartani az előírásokat.
Ha az ellenérdekeltségű félre nincsenek előírások, akkor nem fair a verseny! Márpedig a kapitalista gazdaság alapja a (szabad?) verseny!
verum
@bencemacska: - nézd, ha a színezés ellen tüntetnek ,vállvetve velük vagyok. De ők most az Uber betiltását követelik és ez legalább olyan helytelen, mint a rossz és fölösleges elvárás.
Tehát ne betiltatni akarjanak, hanem hasonló feltételeket! Nagyon nem mindegy!
verum
@human: - az államnak nem is kellene beleszólni. Csak hagyni a szabad versenyzést. Az adó kialakítása lenne a dolga, semmi más.
verum
@human: - még valami. Igen erősen meggyőződésem, hogy a taxisoknak jó a mostani feltétel, mert annyit feketéznek, amennyit akarnak. Uber szabályokkal meg nullára csökkenne.
Ez meg az utasnak igencsak nem jó!
bencemacska
@verum: Van aki ezt követeli, van aki a betiltást, szervezetlenek. A sajtó tudósítások sem egyértelműek.
Éppen ezért van remény a megegyezésre, ha a törvényalkotó is úgy akarja!
verum
@bencemacska: - a taxisok reakciója sajnos egyértelmű. Szomszédom mesélte, mikor jött haza arrafelé, az egyik taxis teleszájból üvöltötte, hogyha nem tiltják be az Ubert, vascsővel veri szét az internetet.
Most erre mit lehet mondani? Ész és értelem hol van ilyenkor?
human
@verum: Az adó mellett a szabályozás is fontos.
verum
@human: - igen, de a túlszabályozás már káros.
human
@verum: Jó, hát persze. Ahogy a túladóztatás is.
verum
@human: - ja, ha ezek ellen tüntetnek, szerintem az ország velük lenne.
Eriksson
Ez érdekes: " Az állam persze bekeményíthet, betilthatja az Uber-szolgáltatást, ahogy a franciák tették, de az Uber autói már akkor kint lesznek az utcán újból, amikor a tinta még meg sem száradt a rendeleten."
Hogyan? Kinek az érdekeltsége ez a san franciscói magáncég magyarországi működtetése? S ha nincsenek állami engedélyek, akkor hogy lehetnek majd kinn az utcán?
bencemacska
@verum: ma, 20:05

Biztos valami nagy egyéni sérelem érte. Pl új autót kellett vennie. Az ilyennel nem is szabad vitatkozni.
Elképzelem, hogy az én fejemet nézi internetnek!!!-:))))
verum
Kicsit off. de eszembe jut egy taxis vicc.
A szőke nő utazik taxival. Mikor megérkeznek, a taxis mondja, mennyi a tarifa. A nő szó nélkül kifizeti a felét. Mire a taxis:
-De asszonyom, ez csak a fele a viteldíjnak!
A szőke nő öntudatosan válaszolja:
-Csak nem képzeli, hogy az ön utazását is én fizetem?
verőce21
Jó kis cikk! Kedvemre való a fogalmazása.
A sárgákat pedig egy dózerrel eltakaríthatná a közterületfelügyelet, jó kis bírsággal megtetézve. Amíg azt nem hiszik a balhibbantak, hogy több van ebben mint lehetőség.
verum
@verőce21: - szerintem ezek inkább "jobbhibbantak" észbeli képességeik alapján. És nem is csodálkoznék nagyot, ha teljesítenék a kívánságukat.
Aki Én
@verőce21: Ismét megragadtad a lényeget. Azt azért vágod, hogy ez a helyzet és a komplett UBER mizéria a jelenlegi kormány alatt alakult ki? Egysíkú lúzer vagy!!!
verőce21
@Aki Én: (08:46) Te viszont melléfogtál a lényegnek! Nálunk 2014 óta működik az Uber, így itt nem tudott korábban konfliktus kialakulni miatta. Akkor miről is beszélsz?
Aki Én
@verőce21: Arról, hogy a sekélyes agyadnak minden jobb és bal.
verőce21
@verum: (08:46) Nem aranyhalak ezek, hogy a taxishiénák három kívánságát teljesítsék.
verőce21
@Aki Én: (10:48) Bolond vagy te lyányom, mert mindig tévedsz. A cikkel foglalkozzál, ne velem!
verőce21
@Aki Én: (13:24) Pofonért jöhetsz máskor is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.