Cenzúrával a drosztpénzért

nem ismerem a taxis rendszereket, csak a „túloldalról”. Arról az oldalról, ahol a gyorsabb, biztosabb és olcsóbb megoldásokban érdekeltek az emberek. Erről az oldalról pedig a fentieken kívül még a bizalom játszhat. Nem az elvi, hanem a valós. Mert ha eljátszadozok a gondolattal, hogy egy helyismerettel nem rendelkező magyarul nem igazán tudó turista, éjjel hova fordulhat a panaszával, akkor kétségeim vannak. Aziránt is, hogy fordulna-e panasszal. Ahhoz ugyanis annak kellene feltűnnie, hogy mondjuk a Déli pályaudvartól a Nyugatiba nem Kelenföld érintése a legrövidebb út. De ez csak egy hipotetikus példa. A saját korábbi példám tulajdonképpen happy enddel zárult. Némi duzzogással arra, hogy jó nekem a BAH-csomóponton is áthaladni egy új-budai kitérő helyett, és némi kioktatással arra nézvést, hogy mikor kellett volna szólnom a kártyával való fizetési szándékomról. S igen, megalkuvó voltam. Éjjel, hulla fáradtan, annak örülve, hogy hazaértem, a fenének volt kedve tipródni taxissal...