A Marcali iskola 36 fővel támogatja a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelében megfogalmazottakat, a megyéből még négy intézmény. Sokan félnek a következményektől, azért nem csatlakoznak a petícióhoz, de 12 ezren már megtették.

Somogy megyéből több mint százan vállalták névvel, hogy egyetértenek a miskolciak által felvetettekkel: a hermanosok az oktatás gondjai között említették többek között a működtetési problémákat, a túlterheltséget, a felesleges adminisztrációt, a folyamatosan változó tanterveket, tankönyveket, elvárásokat, szabályokat, az ezekhez szükséges egyeztetések hiányát, az oktatáspolitika ad hoc-szerűségét, hogy reformok címszóval szétverték a közoktatást, s hogy mindezeknek a gyerekek isszák meg a levét. – olvasható a sonline.hu-n.

Somogyból eddig négy intézmény, a marcali tagiskola mellett az öreglaki iskola, a siófoki Perczel gimnázium, valamint a kaposvári Napsugár módszertani központ csatlakozott a petícióhoz. Illetve a sonline szerint, a Balaton-parti gimnáziumban a közalkalmazotti tanács nevében támogatták, az akcióval nagyjából a tantestület háromnegyede – harmincegy tanár.

A sonline.hu szerint több intézményben felvetődött, csatlakozni kellene a petícióhoz. Viszont vagy a pedagógusok tartanak a következményektől, vagy az igazgatónak sikerült meggyőznie kollégáit, egyelőre maradjanak passzívak, mert ha nekik nem is lesz bajuk, a vezetőn számon kérheti a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), miért nem tud „fegyelmet tartani” az iskolájában.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

panellproli
Most már igazán nem kéne beszarni! Nem egy ember birított bilit mint a NAV-nál. Összefogásban az erő! Ezt a lehetőséget nem szabadna elszalasztani!
Toby
Most kell nekiugrani a mocskos, parazita, luxusdisznók torkának ! "Sokasodjatok..." - "...s a Haza fényre derül ! "
soljanka
4!!! iskola. És mennyi van összesen?
A többieknek ezek szerint tetszik a rendszer. Vagy - ahogy eddig is - arra várnak, hogy kikaparja nekik valaki a gesztenyét...
majd akkor szóljatok, ha négy iskola lesz, amelyik nem írt alá.
levarosbukta
" vagy az igazgatónak sikerült meggyőznie kollégáit, egyelőre maradjanak passzívak, mert ha nekik nem is lesz bajuk, a vezetőn számon kérheti a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), miért nem tud „fegyelmet tartani” az iskolájában." Magyarul szólva féltik a seggüket, a jól fizető pozíciójukat mert a fideszes városvezetés úgy kibacca az iskolából őket hogy a lábuk se éri a földet. Beszari bagázs, nem lesz ebből semmi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.